na, igen: őt is szeretem. Végre rendes fotósok képeiből (is) van kiállítás.

***

Elegem van már ebből a népszavazásból: sehol sem lehet másról beszélni, és minden beszélgetés veszekedésbe torkollik. És persze ez az egész nem a népszavazásról, mint aktusról, vagy mint kérdésről szól, hanem arról, hogy mennyire át van politizálva minden. Mindamellett azt gondolom, hogy felelőtlenség az összes politikai szereplő részéről ilyen módon ezeket a kérdéseket feszegetni akkor, amikor k.ra nincs nemhogy elegendő, de semennyi információ arról, hogy mit is jelentene akár az egyik, akár a másik. Na mindegy. Ideges vagyok már az egésztől.

Vaze, 18 éves koromban nem voltam ilyen hülye. Zavar + forralt bor= borzasztó. És még ki is menekültem a helyzetből. Na, mindegy. Tényleg nem tudom miért csinálom a feszkót. De a jegygyűrűjét jól megnéztem: ronda.

Óh, ismét fantasztikus volt tegnap: csomó új kis baráttal gyarapodtam: mindegyik gyönyörű, imádom őket. Érzem, hogy gyorsan rácuppanok a fusing üvegtechnikára.

És ha már nagy és okos leszek ebben, akkor nagy képeket fogok gyártani. Már eszembe is jutott egy frankó struktúra.

***

Tegnap voltam infós tsd konferencián. Kicsit megbukott a szervezés: 10-15 ember próbált tömegként viselkedni az A38 koncerttermében. A szekcióülés még viccesebb volt: a mienkben 5 előadó ült a szinpadon, 7 hallgató meg odalent. Érdekes módon a gender témájú szekcióülésre legalább 20, 20 és 30 közötti csinosnak mondható lány ült be. Fene se érti ezt.

Aztán meg beszélgettem valakivel, akivel megállapítottuk, hogy kölcsönösen jobbnak tartjuk a másik helyzetét, mint a magunkét. Ő az állandóságot, biztos (ám kicsi) fizetést irigyli tőlem, én meg tőle azt, hogy szabadúszóként azzal a témával foglalkozhat, amivel akar. Tudom, ez közhelyes, de átélni mégiscsak más.

Szezonja van a beázásnak.

Most a munkahelyemen folyik a plafonból a víz, de érdekes módon csak egy helyen, viszont úgy, hogy 20 percenként kell alatta vödröt cserélni. Mint egy kis vízesés. Kár, hogy egy kompjúter van a vízesés alatt.

***

Tegnap kreatív orgazmusban vettem részt. Nagyon jó volt (a fusing üvegtechnika tanfolyam). És még ráadásul újabb díler van kinézőben.

A hétvégén ittam marcsis sört. Kifejezetten finom: zamatos gyümölcsíze volt.

***

Reggel a villamoson. Igazából ez bármelyik nap lehetne, hisz’ majdnem mindig ezt látom: Opelos csaj kézvédővel kenegeti a kezét. Nissanos csaj éppen lakkozza a körmeit. Egy másik meg rúzsoz. Mindez a Margit-hídon, 30-40 km/h sebességnél. Ilyenkor mélységesen megértem a női vezetős vicceket.

Az ismerkedés új formájával találkoztam ma.

Szól a kaputelefon a munkahelyemen.

én: hallo.

hang: Hello….How are you?

én: yes…

hang: Sorry, i didn’t push the button…Let’s have a chat.

Hát ennyi. De láttam magam lelki szemeimmel, amint folytatom ezt az érdekes társalgást, néha erotikus felhangú szavakat búgva bele a kaputelefonba.

Bizarre.

A virtuális nem valóság.

Nem is értem mit vártam. És főleg miért. Vagyis részben tudom.

Zavaros.

***

Tegnap sikerült résztvennem internetes köldöknézésen, az MTE szervezésében. Egy mondatba sűrítve: arról rágtuk a gittet, mi heavy userek, hogy miért nem interneteznek azok, akik nem interneteznek, és hogyan lehetne őket arra rávenni, hogy ugyanmá’ netezzenek. A beszélgetés abból indult ki, hogy a nem-netezők a WIP-felmérések szerint csak részben maradnak anyagi okok miatt távol a fantasztikus hálótól, másik részben a távolmaradás oka az érdektelenség. A kérdésfelvetés pediglen úgy hangzott, hogy van-e ebben szerepe annak, amilyen képet a média “fest” a netről. Na, erről sok szó nem esett – hálistennek – inkább köldököt néztünk: hogyan kéne azt kommunikálni, hogy a netezés az jó dolog. Annyi közhely és hülyeség hangzott el, hogy na.

És igen! Túl vagyok első előadásomon! Fantasztikus érzés!

Egész tűrhetően sikerült, nem dadogtam, nem csak a jegyzetekből beszéltem és még pár – előre nem leírt – mondatot is képes voltam összehozni. Csak a Gallup exfőnöke kekeckedett velem, de azt is részben azért, mert örihariban van az én főnökömmel.

De még így is pozitívnak értékelem a tegnapi napot.

***

Reggel mentem lefele a lépcsőn, fájó fejjel ám töretlen jókedvvel, és látom, hogy két rigószerű sárganyakú madár beragadt a lépcsőházba és a csukott ablakon próbálnak menekeülni. Miközben felmértem a helyzetet és hogy mit tegyek az ő érdekükben, az egyik kamikaze akcióra szánta el magát. Távol repült az ablaktól, majd teljes erővel nekirontott. Nagyot koppant, aztán elhallgatott. Leesett a párkányra, összekucorodott és csak pihegett. Én kinyitottam az ablakot, eközben a másik madár hátul távozott. Otthagyta sérült társát. A madárka meg fájosan pihegett tovább a teljes szélességében nyitott ablak mellett. Meg fog halni.

Pollynak és Zsófinak:

Az alapvető problémám a cikkel, hogy amolyan pszeudo-tudományos írás, inkább a magazin-szerű cikkekre hajazva, egy olyan újságban, ami társadalomtudományi, művészet és irodalmi folyóiratnak nevezi magát. Tényleg nem akarok senkit megbántani ezzel, csak a cikk rosszul egyensúlyoz a tudományosság és az ismeretterjesztés között (legalábbis így érzem). Persze az is kérdés, hogy a lap, az valójában milyen lap: a Kodolányi főiskola egyetemi lapja, vagy a főiskola által kiadott lap. Amúgy meg mindegy is, mert akármelyiken formációról, kiadványról van szó, az lehet jó vagy rossz.

A rosszul egyensúlyozás pedig abban rejlik, hogy Ildiko pontatlanul fogalmaz és amolyan hurrá-optimista megközelítéssel írja le a dolgokat. Emellett csöppet terjengős: nem mondom, vannak a cikkben érdekes információk, a téma is jó, csak felhasználó-barátabb dolog mindezt fele ilyen hosszan taglalni.

Még egyszer: nem akartam Ildikót megbántani, egyszerűen kritikát gyakoroltam az írása felett: van ilyen. A hátsó szándékom meg az volt, hogy valmiféle vitát indítsak el, ami részben sikerült: például Ildikó valhogy rátalált a rá vonatkozó részre, csak épp nem száll be a vitába.

Szóval commenteljetek! ;-)

Azt hiszem belegyalogoltam Tarsoly Ildikó lelkébe azzal, hogy kicsit kritizáltam az írását.

Nemcsak ő, de a lap főszerkesztője is beszállt a még ki nem alakult vitába. Izgatottan várom a fejleményeket és az indoklást, hogy mit és hogyan értettem félre.

Na, végre beszkenneltem a fotókat és be is nyomtam a helyükre, ide.

Szeretem őket, és élveztem csinálni. A többit igyekszem nagyobb sebességgel felinstallálni.

A tegnapi az egy igen érdekes nap volt: ismét kiderült, hogy mennyire nem vagyok egy smúzbajnok. Valami kis ebédelős bizniszprezentűáción voltam, és persze sikerült szakmabeli “híresemberek” asztalánál kikötnöm. Igyekeztem oldottan nevetgélni az egyik poénáradatán, a másikkal a kérdezőinek állapotáról tárgyalni, de a harmadikkal nem igazán tudtam mit kezdeni. Amikor kettesben maradtunk – ő a desszertül szolgáló meggyes kockával viaskodott – kezdtem visszanyerni régi jó feszélyezettség-érzésemet, és éreztem ahogy formálódik a gondolatbuborék: muszáj valamit mondanod. Mondtam is: vérig sértettem. Bevallottam, hogy sosem jártam az iskolában – nem a szocin – az órájára. “Nem is tudja, hogy mit mulasztott” felelte sértődötten.

Hát ennyi. Ezek után eljöttem. Azért ügyes vagyok, nem?!

A nap második felében pedig ismét zaklatott lettem és beletelt vagy 24 órába, amíg elővettem jobbik eszem. Special thanks to my puttony and Galad.

És még valami: tetszik, ahogy Harlekin bevállalja a nyafkát.

Erdős-szoftpornófilmek színhelyéül szolgáló panzióban szálltunk meg. (Vagy legalábbis amatőr pornó.) A bejáraton nem volt kívülről kilincs: a tulajnak kellett minden egyes alkalommal kinyitnia az ajtót, ahányszor érkezett valaki. Az ebédlőnek átható rántotthús és zsírszaga volt, derengő megvilágításban. A tulaj közölte, hogy ő a naturista szaunázás híve. Mi a “nászutas-lakosztályt” kaptuk, ami fekete-fehér-szürke szinekben pompázott. A falon erotikus kép: bőrcsizmás nő a kandalló előtt fekszik egy selyemkendőn. Kiderült, hogy minden szobában ilyen képek vannak. A kék-szobában (ahol az ágy kék-fehér csíkos volt, az éjjeli asztalka meg kék) négy meztelen lányka táncolt egy réten, persze kék tónusban. A pink-szobában (mely a Pomádé c filmből a Pink Ladies színvilágát idézte) pedig már előrehaladottabb állapotok voltak: az egyik képen patakparton, a másikon pedig szobában szexeltek a romanticizáló, rózsaszín tónusú kép főszereplői. A szobák túlfűtöttek voltak, hogy meztelenül se fázzunk alvás közben.

Mi csak kirándultunk a Börzsönyben: marcika, sárika, samci, lencsi és még sok kisgyerek meg szüleik.