Úgy döntöttem, hogy ma évértékelőt tartok, míg szárad a padló és amíg szól a takarító-playlist.

Január
A szakítás után lánykéréssel és nagy veszekedéssel indult az év. Folytatódott egy hiretelen jött munkahelyváltoztatási felhívással és lakáskereséssel. Igyekeztem nem belegondolni a “állást és lakást keresek” wiwes körlevelem mélységébe. Megnéztem 30 egész jó és nagyon rémes lakást vegyesen.

Február
Találtam lakást és állást, valamint kiderült, hogy léteznek nagyon segítőkész emberek a világban. Ebben a hónapban történt az is, hogy az ösztöndíj kapcsán összeszedtem magam, és az illetékesnek elmondtam minden aggályomat; majd az egész nagyon pozitív kicsengéssel végződött.

Így találtam meg őt.

Március
Elkezdtem az munkát és már az elején éreztem, hogy ez jó, hogy máshogy is lehet munkahelyhez viszonyulni, hogy lassan felenged bennem a szorítás. A hónap közepén kiugrottunk Bécsbe és egy szuper napot töltöttünk munk-ával és vásárlással. Emellett lázasan folyt a lakástervezés; fél minimálbért költöttem külföldi lakberendezési újságokra.

A letisztult terv.

Április

Festés, csempézés, konyha-tervezés, csempe, matrac, függönyök, wc-ülőke, ajtó, üvegezés, foganytúk, lámpák. Lakásfelszerelések beszerezése – ez uralkodott mindenen, még az álmaimon is. Közben volt egy OGY választás is, ami nem töltött el maradéktalan lelkesedéssel; valamint konstatáltam, hogy pont négy éve gyártok láncokat.

Május

Nagyon sűrű hónap volt. Előadással és egy, a semmiből jött szerelmes levéllel kezdődött, melyek egy idő után személyeskedő-bántó levelekbe csaptak át. Majd elkezdődött egy kutatás, amiből egy hónap alatt annyit tanultam, mint két év alatt az egyetemen. Ezután tanúja voltam annak, hogy Beresz és Bandi – meglepett és visszafojtott röhögés közepette – meggyújtják az örök hűség lángját, majd Beresz megdob egy csokorral, később pedig az este folyamán beszédet mondok és ő átölel.

Párocska és csokrocska.

Egy héttel később ki – és egyúttal beköltöztem. Első – majd sok – estét töltöttem első önálló lakásomban. A költözködés nagyon megviselt – Sanyi nélkül nem is ment volna-; és talán ezért – vagy ki tudja miért – megszabadítottam magam egy előző-előző kapcsolat ballasztjaitól.

Ilyen lett.

Június

Rákattantam a melltartókra; nagybevásárlást tartottam, boltokba próbálni jártam. Egyfajta “mit is szeretek valójában” túraként fogtam fel egy idővel. Emellett ismét sokat sírtam drámázás közben. De ez már nem az önsajnálós fajta sírás volt pusztán, hanem egyfajta tisztuló-konstruktív sírás. Közben megszűnt egy újság, viszont nyertem két kilim-párnát.

Július

Leadtam a cikket, és azonnal rájöttem, hogy mennyire unom én ezt az online randizgatást. Ebben a hónapban még terméket is fejlesztettem, lett egy biciklim, valamint szerveztem magamnak egy nyaralást lecsóval és verandán alvással.

Paprikás krumpli és sütemény.

Augusztus-Szeptember

Érzelmi vihar és zűrzavar; egy majdnem – renessaince. Talán jobb is, hogy csak majdnem, noha újabb önemésztés és mélypont követte. Ugyanakkor már látszottak a gyógyulás jelei: az emésztés csak egy-két hétig tartott. Közben pedig közéleti kiakadás és csömör Kossuth-téri látogatással.

Október-November

Az önemésztésnek egy polc vetett véget, így eljött a következő fázis: jelen helyzet elfogadása és berendezése, megszokása, pánikokkal tarkítva (mi lesz velem kérdéskörben). A pánikok számának csökkenése és az ezzel párhuzamosan éledező “örülj annak, ami van” életérzés egy fantasztikus párizsi kirándulásba manifesztálódott. Történt még egy újabb üzletfejlesztés is: az ékszerlevél elindítása és 23-n pedig a tankok előtt jártunk: ijesztő volt a tudat.

December

Eltekintve egy nagy rágörcsöléstől, ez a hónap az összes rossz hónap tökéletes ellenétete volt: minden, ami történt valahogy jó volt, éreztem, hogy vidáman nézek a világba, hogy csupa jó dolog történik. Valószínűleg tényleg jó dolgok történtek, de én még inkább azoknak láttam, mivel eleve pozitívabban viszonyulok mindenhez. Féltem a karácsonytól és mégis: életem egyik legjobbja volt. A hónapot egy meglehetősen nagy meglepetés koronázta, aminek a térképre helyezése még zajlik, átnyúlik 2007-re.

Hanukarácsonyi hangulat.

Az értékelés
Nehezen és szomorúan indult az év, nagyon mély völgyek voltak benne. Ennyire hektikus – történésileg és lelkileg egyaránt – évem még sose volt, ugyanakkor azt is gondolom, hogy ennyire tanulságos és produktív se. Noha nehezen éltem a történéseket, úgy érzem, hogy nagyon-nagyon sokat tanultam, és picivel biztosabban érzem magam a világban, mint egy évvel ezelőtt. Nem áltatom magam azzal, hogy nem lesznek a jövőben pánikok és görcsök; de talán jobban tudom őket kezelni.
A legfontosabb, amit tanultam, hogy muszáj szembenézni dolgokkal, nincs más választás. (Vagyis persze mindig van, például dughatom a fejem nagyon mélyen a homokba, de akkor ne csodálkozzak azon, ha altatóval alszom.) Ez persze nem egy sétakocsikázás, de legalább most már nem félek attól, hogy olyat találok, amit nem szeretnék.

Hozzám (is) gurult egy labda, Shadow-tól. Ugyan 20 éve nem írtam tovább semmilyen lánclevélben (spamet küldtem), de most kedvet érzek.
Tessék, 5 dolog, amit nem szoktam hangoztatni magamról.

1) Eléggé sokat túrom az orrom, és nem tudom abbahagyni. Ezt persze biztos sokan észreveszik, csak nem szólnak udvariasságból.

2) Négy évesen belekakiltam a győri strandon a medencébe, majd odébb úsztam és csendben hallgattam, ahogy egy apuka szörnyülködik. (Utólag is sajnálom, és remélem megnyugtatja az apukát, hogy azóta is szégyenlem magam.)

3) Tinédzserkoromban nagyon sokat foglalkoztam a cicimmel, és sokszor úgy járkáltam a lakásban, hogy a pólóm alá betömtem két nagy zoknit. Egy ideig ugyanis azt hittem, hogy átváltozok fiúvá: amikor fejlődni kezdett az elsődleges nemi jellegem, akkor én azt hittem, hogy a fütyim nő.

4) Kíméletlenül összebarmoltam egy Mike Oldfield kazettát. 12 éves koromban nagyon szerettem volna magnóra énekelni a szovjet himuszt – mert szerintem nagyon szépen énekeltem – és csak ez az egy M.O kazetta volt otthon. Úgyhogy beragasztottam az alját – hogy lehessen rávenni – és felénekeltem a szovjet himnuszt. Majd úgy gondoltam, hogy nem elég a jóból, és ezután rávettem a Csillagok háborúja zenéjét, de oly módon, hogy maximum hangerőre raktam a tv-t, betettem videón a filmet és a főcím zenénél olyan közel raktam a magnót a tv-hez, amennyire csak tudtam. Hugom egy ideig csendben tűrte; majd túlüvöltötte a zenét. Ez tökéletesen hallható volt a kazettán; de azért néha meghallgattam. (Bocs, Anikó! :-)

5) Igenis tudok fúria lenni. Ezt sokan nem hinnék el, de életemben 2-3 alkalommal nagyon-nagyon rondán hisztiztem. Leszállt a lila köd és elöntött teljesen az indulat. Akik ezt megkapták: anyukám és a volt barátom. (Utólag is sajnálom.)

Passz oda:
Galád, Judapest, Suematra, barbi, megmondós

Első karácsony, saját lakásban, egyedül. És mégis nagyon jó volt. Díszek a csövön, gyertyák a polcon, lágy fények, Amelie Poulain zenél. Az asztalon fehér terítő, rajta szezámmagkrém, szárított paradicsom-krém, rákos salát és csíkokra vágott répa, uborka. Főételnek a család polentát evett salátával; apukámmal olaszrizlinget ittunk hozzá. Csokis gesztenyetekercs és kuglóf volt az utolsó fogás. A szüleim és a barátnők élénken beszélgettek, a viasz lecsöpögött. Ritkán van ilyen hangulatos karácsonyi vacsora.

Bits and bites.
*Megint a Beutiful Day megy…. és így is érzem. (Az előbb meg a Take me as I am c. szám ment az October Project-től, az is nagyon kifejező volt.)
Elöntött a szeretet-hullám, végülis pont jókor: ugyebár Karácsony van. Azon gondolkodtam, hogy lehet valakit úgy nagyon szeretni, hogy elfogadjuk: nem egészítjük ki jól egymást, vagy pont az, hogy túl hasonlóak vagyunk olyan dolgokban, amiben a különbözőség kellene inkább.
However it is, a lényeg a pozitív érzés és a megbékélés.

*Egy este alatt két kritikát is kaptam a blogomra.
1) mindig ugyanarról írok és ez uncsi.
Hát ez meglehet..egyelőre ugyanazok a problémák foglalkoztatnak,
2) nem írok elég őszintén.
Ez, ebben a formában nem igaz. Amit leírok, azt igyekszem pontosan. Másik kérdés, hogy mit írok le. Itt lehetnek gátak.

*Kaptam ma egy levelet és benne egy idézetet: “ne a saját démonaiddal hadakozz, hanem a valósággal kerülj kapcsolatba”.
Hát igen, ezen vagyok. Csak előbb meg kell ismerni a démonaimat – lehetőleg az összeset és mélyen. Nem szeretném, ha még egyszer ennyi csontváz esne ki a szekrényemből, mint az elmúlt időkben. Végül is ez olyan, mint a mumus-varázslat a Harry Potterben. Sőt, nem is olyan, hanem az. HP-nél mumus = félelem. Elűzése = szeretet, bátorság, szembenézés.
(Megint nagyon mélyértelmű voltam :-)

- Hú, de szép gyöngyöket válogattál össze – üvöltöttem a lakás másik végében tartózkodó anyukámnak.
- Ami nem tetszett neki, azt berakta a kosárba – mesélte a röhögéstől fuldokolva hugom anyukám vásárlási stratégiáját.
Vidám Hanukarácsony volt.

****
Ezt megelőzően valaki megállapította: kimaradt nálam a tinédzseri lazulás és lázadás, és nem is pótoltam később sem. Hát igen, ez így van, ezzel már nem lehet mit kezdeni. Ugyanakkor meg határozottan úgy tűnik, hogy most valami pótlódik, valami nyílik és ez jó.

Egy év kitartó keresés után itt van a szobámban és gőzölög a legjobb (és egyben legdrágább) jázmin tea. Megvidámítja a szívet és lelket, ahogy a kis golyócskák a forró víz hatására szép jázmin-virágokká változnak.

Közben pedig ezt olvasom a mexikói tv-tycoon Emilio Azcarraga-tól:
“Mexico is a country of a modest, very fucked class, which will never stop being fucked. Television has the obligation to bring diversion to these people and remove them from their sad reality and difficult future”

Ma ezt hozta a Télapó egy partnercégtől. Teljesen odavoltam, hogy egy ilyen szép csomag bonbont kapok, és nem is akármilyet. Igazából tetszik, hogy így megadják a módját, még akkor is, ha tudom, hogy részben nyilván a mi pénzünkből van ez.
A partnercég központja amúgy az egyik legkellemesebb, amit valaha láttam: sok növény és csodaszép szőnyegek, kellemes bőrfotelek, stresszmentes hangulat. Nagyjából csak nők dolgoznak ott. (Ez mondjuk egy kicsit furcsa is.)

Ettől meg mindig jó kedvem lesz.

Érzem, tudom, hogy az ajtónak már a túloldalán vagyok, még ha kevéssel is. De a lényeg, hogy már itt. Ugyanakkor még nem állok biztosan a lábamon: időről időre felkavar, kibillent a nehezen megtalált nyugalomból. Ez persze nyilván azt is jelenti, hogy “van még itt tennivaló” (hogy drámásul beszéljek kicsit).

Valaki megkérdezte, hogy nagyon megzakkantál az elmúlt egy évben? Erre mondtam egy mondatot, mire ő levonta: igen, nagyon. Örülök, hogy ezen legalább túl vagyok. Tegnap a nagy borozgatás közepette például sikerül megfogalmaznom, hogy mit akarok. Eddig csak tudtam, hogy, tudnom kellene mit akarok, akarnom kellene valamit, de egyáltalán nem tudtam megmondani, hogy mit is. Pedig nagyon gondolkoztam rajta; akartam tudni, de sehogy sem állt össze a kép. Aztán tegnap kibukott, csak úgy, simán kijöttek a szavak, erőlködni sem kellett. Együtt; megoldjuk.

Igazából a szombat este rémes volt : annyira rágörcsöltem a pasi-témára, hogy végül senkire sem tudtam figyelni, és ott áltam a kínos-rossz érzéssel kart karba öltve. A fejemre biztos ki volt írva a dekoncentráltság és a kétségbeesettség, de szerencsére elég tompa voltam a boroktól, így a masszív önsajnálattól megmentettem magam.

Reggel fölkelve megállapítottam, hogy ennél mélyebb (kicsit szégyelltem is magam) állapotot nem nagyon szeretnék még egyszer. Elmentem újfent karácsonyi vásározni, útközben összeszedtem az önbizalmam darabkáit, beugrottam egy illatszerboltba kifesteni magam és megvettem azt a könyvet, ami olyan bölcsességeket hordoz, mint például, hogy egy buliban azt kérdezzük magunktól, hogy “lesz-e ott nekem vonzó pasi”, ahelyett hogy “vajon vonzó leszek-e valakinek”.
Közhely, meg minden, de segített. Végülis mindegy, hogy segítő gondolatok honnan jönnek, a lényeg, hogy jönnek.

Shadow mindig bölcseket, kiérlelteket tud mondani.
“úgy lesz, hogy elengeded, és jön a helyére valami más. mert mindig jön. csak jól kell tudni kívánni.”

Én meg tudom, hogy igaza van; csak türelem és bizalom kérdése. A legnehezebb – nekem legalábbis. Szeretném, ha állandósulna az a fajta buddha-érzés, amikor az ember nyugalmas jókedvvel, jóindulattal és a “jó dolgok történnek velem” tartós gondolatával járkál a világban. És nem mérgezett egérként cikáz fel s alá.

***
“Most gitározok” – jelentette ki a nagyon kedves család négy éves kisfia, miközben a zuhany alatt pengette a fütyijét.

Egyfelől várom a karácsonyt; ez lesz az első a saját odúban.
Várom, hogy karácsonyfának öltöztethessem a kályhacsövet (mézeskalács, fahéj, szárított narancs és angyalka a terv), hogy becsomagolhassam az ajándékokat, amiket csináltam, hogy őgyelegjek karácsonyi vásárokban, hogy a (kiterjesztett!!) család együtt egyen majonézes krumplit, hogy egyik reggel mi, csajok, beüljünk amerikaikávézni.
Másfelől meg essünk túl rajta gyorsan, mert akkor annál rövidebb ideig tart egy meghitt kicsiny közösség hiánya.

Beszélgetés egy pszichológus iskolatárssal.
- Ha valaki 16 éves kora előtt kezd el dohányozni, akkor az a személyisége része lesz, mintegy beég a személyiségébe.
- Ezt hogy érted?
- Egy ilyen ember késő estig egyik cigiről a másikra gyújt. Majd lefekszik, de éjszaka felébred azzal, hogy cigizni kell. Elfogyott. Kimegy a hévmegállóba, elhévezik a Batthiány térig, ott megveszi az épp kapható legszarabb cigit, majd megvárja a hajnali hévet, mert visszataxizni mégsem akar.
- Valaki rokonról beszélsz?
- Nem, magamról. De már tizenvalahány éve nem cigizek.
- Akkor ez csak úgy lehet, ha újra felépíti az ember a személyiségét?
- Igen, úgy.

Arról nem esett szó, hogy mi váltja ki azt, hogy abbahagyja az ember a cigizést és újratanulja önmagát, de gyanítom, hogy valami nagy krízis kell az ilyenekhez. Ez a beszélgetés két hete zajlott le, azóta mocorog bennem, hogy ez hogy is van, lehet-e ilyesmi. Nyilván azért mocorog, mert érintve érzem magam: a mostani időszakot úgy élem meg, hogy nálam is valamiféle újrafogalmazás, újraépítkezés történik. Nálam márpedig ezt krízis váltotta ki, az alapok teljes megrendülése. És nem is először. Az elsőnél viszont – motiváció hiányában – elmaradt a saját magam és motivációim újragondolása, hiszen a hatókörömön kívül esetett a krízist kiváltó történés, csak asszisztens lehettem. Most viszont nem úsztam meg; de talán nem is baj.