Ezüstös tibet gyöngyök; sokat alkudtam rájuk Hong Kongban.

Az első éjszaka jogának gyakorlása után kiderült, hogy olyan jól megy egy szoknyámhoz,hogy megtartottam.

Nagyon könnyed.

A logó pedig egyre jobban tetszik. Egy fotós ismerős annyira belelkesedett a logó láttán, hogy elhatározta: akciótervet dolgoz ki a vadjutka márka magyarországi haute couture divatvilágbeli terjesztésére. “Ilyen logóval muszáj betörni. Külföldön kicsit problámák lesznek, mert nem tudják kiejteni” ecsetelte.

Megint rémesen aludtam. Felriadtam arra, hogy valami suhintja a lábam, kinyitottam a szemem a sötétben és egy öklömnyi pók repült a fejem felett lévő polcra, majd megkapaszkodott. Felültem és pár másodpercig bámultam az óriáspókot, és azon gondolkodtam, hogy Magyarországon tényleg vannak-e ekkora – százlábú – pókok, és most én mit csináljak egy ekkora állattal az ágyam felett éjjel háromkor. Ekkor már nagyon meg voltam ijedve és el is kiáltottam magam, hogy “Jézusom!”, majd elrohantam felkapcsolni a villanyt.

Az óráspók eltűnt. Kicsit megnyugodtam, majd rájöttem, hogy akkor ezt az egészet álmodtam; de hogy lehet nyitott szemmel odaálmodni – hallucinálni – egy kurva nagy pókot a polcra?! Olyan valósnak tűnt a sötétben: láttam mozogni, láttam a testét és a sok lábát. És nem ez az első álom-pók: pár hónapja a plafonról ereszkedett az arcom felé egy, de az nem volt ilyen méretes példány. Az is eltűnt, amikor felkapcsoltam a villanyt.

Aztán az is eszembe jutott, hogy kiskoromban mennyire féltem a pókoktól, – és egyéb mászó állatoktól – ezért mindig úgy aludtam, hogy a paplanba bebugyoláltam a lábam, nehogy be tudjanak mászni a pókok a testemhez. És a mai napig így alszom. (Jó, ha nagyon meleg van, akkor kicsit kidugom a lábam, de így viszont nem mindig érzem magam biztonságban.)

De mit keresnek most ezek az óriási álom-pókok a lakásomban? Mi közük mihez?

****
Valaki mesélte nekem, hogy egyszer viszonyba keveredett valakivel. “Tök jó, hogy van, de közben nyitott vagyok másra is – gondoltam akkor magamban. Egy frászt voltam nyitott; másfél évig tartott” emlékezett vissza. Ijesztően ismerős helyzet ez most nekem. Értelem és érzelem két külön úton jár.

“De jó, hogy te nem fested a hajad, pedig te is őszülsz. Én nem tehetem meg, hogy ne fessem; pasit akarok” kommentálta az ősz hajszálaimat egy táncos lány, aki épp egy extravagáns ruhaboltban dolgozik eladóként. Kiábrándítottam: már épp megvettem a doboz festéket. Csak van egy nagy különbség köztünk: ő szereti az ősz hajat, én meg nem.

Rémálmom volt; eddig életem top 3-jába tartozó. Valakivel csókolóztam, nem először. Majd azt mondta: gondolkoztam rajtad, de mégsem akarnék veled lenni, mert igazából egyedül (=magad, magadnakvaló) vagy. I am devastated and frightened, hogy ilyeneket álmodok.

A zaklató élmények ébrenléti állapotban is folytatódtak. A buszmegállóban közeledett egy galambnak tűnő élőlény, de a nyaka-feje olyan volt, mint egy elefánt-kórban szenvedő embernek, a testét meg úgy tartotta, mint egy uszkár, amelyik épp ágaskodni készül. Depressziósan totyogott ide-oda, még az emberek közeledtére sem reagált, csak ha pár centiméternyire közelítették meg. “Hiányzik a farktolla, valószínűleg elkapta egy macska. Nincs egy órája hátra” állapította meg egy cintányéros férfi.

Azért vidító is történt: készen vannak a logó-matricák.

Édes cikk a környezetvédelemről és a miniszterről, meg arról, hogy az origo is a tesztelgetés útjára lépett. Tetszik ez az újfajta tesztelős hangnem: az index kétségkívül vicces, ám arrogáns stílusa után kifejezetten üdítő.

Valami olyasmit akartam írni viccelődve, hogy majd biztos eljön az a biz. herceg, ‘hisz nemrég megcsókoltam egy békát. Közben meg eszembe jutott a csütörtöki színház, ahol egy egészen közelről ismerős történet bontakozott ki: egy nő, aki igyekszik álmai herecégét belelátni mindenkibe, majd csalódik és szörnyen elégedetlen és frusztrált lesz, noha a férfi tried to do his best. Sőt, duplán ismerős történet; talán ezért kellett az előadás utan és másnap is teljesen formattálni az agyam.

Annyira durva belegondolni abba, hogy az ember hogyan viszi tovább és/vagy hogyan teremti meg a saját kapcsolataiban a szülői/szocializációs mintákat, és még durvább azon agyalni, hogy ezt vajon hogyan lehet megváltoztatni. Most, ahogy írom ezt, megint visszakerülök az előadás hatása alá.

Thnx to Shadow.

“Azért vannak a lánybulik, hogy osszuk egymásnak az észt! nyugtatgatott Dido, miután kiadós szónoklatot tartottam a ‘hogyan kellene jól csinálni’ típusból. Sajtos-szalonnás-almás sültvirsli volt savanyított patisszonnal és olajbogyóval; Bock Ermitage-ra berúgás. Ez utóbbi a 6-os villamoson bekövetkező szexuális fantáziálás részletezését, az “erotikus hallgatás” mibenlétének fejtegetését és a romantikus lány-álmok átbeszélését eredményezte. És természetesen kapcsolat-dinamika és pasik minden mennyiségben: A “nagy döntésről” (vele vagy nem vele), a sarkon beforduló “nagy Őről”, az önazonosságról, félelmekről azzal kapcsolatban, ha a) ha nekünk tetszik valaki de neki nem, b) ha mi tetszünk valakinek, de nekünk ő nem.

Threesome, friss zsemle piacnyitás előtt a Klauzál téren; pirkadatkor lefekvés.
38 km biciklizés a balatoni körúton. (+fenékfájás)
Fűnyírás. (+ hátfájás, combfájás)
Gloomy Sunday feldolgozásban.

Ez volt az elmúlt négy nap, korlátozott összetett mondatokban. Ez már a lebegő állapot, amikor minden megtörténhet, és sokszor meg is történik. Például a legváratlabb helyeken botlok ismerősökbe: tegnap például a zánkai vasútállomáson veszteglő vonat biciklikocsijában.