Nem bírom magamban tartani: vegyétek meg jövő szerdán a Blikk Nőket!
(Noha a képen úgy nézek ki mint Hernádi Judit, de mindegy.)
Ez egy igazán szép szülinapi ajándék lesz!

Új kedvenc. Ma tizedszer hallgatom.

Az amszterdami csudaszép vasárnapon hétágra sütött a nap. Sanyával elfogyasztottuk a szokásos croissant-ot a sarki nagyon édes marokkói péknél, majd elindultunk az Albert Cyup utcán, ahol épp a helyi wamp-ot tartották civil szigettel összefogva, isteni rock koncertekkel. Elmentünk a Sarphatipark-ba, ahol néztük a vízesést, a bicikliseket, napoztunk, röhögcséltünk.

Később jöttek az sms-ek a Zongoristától. A Zongoristát még Pesten ismertem meg: egy koncerten megláttam, és teljesen hatalmába kerített az érzés, hogy ilyen szép pasit még életemben nem láttam. Ez annyira elhatalmasodott rajtam, hogy koncert után lefényképeztem – legyen egy kis emlék arról, aki ennyire tetszik -, majd végül a Gödörben kötöttünk ki vele és a bandájával. Kiderítettük, hogy egy időben leszünk Amszterdamban: ő koncertezik, én nyaralok majd. Megbeszéltünk találkozót.

A csudaszép vasárnapon hajnali egyre sikerült összehozni a randit. Nem volt egyszerű, a szervezés közben alaposan leszállította magát a piedesztálról, olyannyira, hogy egy ideig kedvem sem volt az egészhez. De végül összehoztuk és jó volt. Bóklásztunk a piroslámpás negyedben – romantikus randiszínhely, mindenkinek ajánlom -, dumáltunk konkrétumok nélkül a tizenkét éve egyfolytában utazós életmódról, utcai vécében fényképezkedtünk, laza és könnyű volt vele lenni, majd hajnali háromkor kidőltünk. Másnap tíz körül utazott haza. “che sara, sara” volt a búcsúzkodás.

Kicsit szomorú vagyok, de tényleg “che sara, sara”, úgysem lehet mást tenni.

Ja, kihagytam, hogy kiürültem, nincs kedvem hazamenni, nincs kedvem semmihez, újra a szürke Budapest, munka-otthon-szürke-munka-otthon-szürke monotónia. Ez járt a fejemben az Amszterdam-Berlin vonatúton, és most Galád posztlondoni szindrómájáról olvasva eszembe jutott újra.

Újra az éterben, ezúttal Berlinből.
Tökéletes egy hét volt Amszterdamban, rengeteg új élménnyel – bele is fáradtam -, két kiemelkedő csúcsponttal.

Az első szombaton volt. Enyhén ideges és szomorú hangulatban jött az ötlet: kell egy vicces cigi. Nosza, ennél jobb helyen ezt ki sem találhattam volna. Bementünk egy boltba, vásároltam, majd leültünk összerakni. Itt jött az első probléma: egyikünk sem tudott sem tekerni, sem a helyes arányokat. Természetesen sikerült áthidalni ezt a problémát, noha a vicces cigim jobban hasonlitott egy szivarhoz, vagy egy ufóhoz, mint egy cigihez. Dehát ez nem lehet akadály gondoltuk, így rágyújtottam. 10 perc után kis zsibbadást éreztem, gondoltam, ha ez ennyi, akkor nyugodtan szivhatom tovább. Már csak két slukknyi volt hátra, amikor megállíthatatlan röhögőgörcs jött rám, amit fokozott az, hogy állandóan arra gondoltam, hogy én vagyok itt a téren az egyetlen, akin látszik a hatás, és ez milyen röhejes. A röhögőgörcs pár perc után elmúlt, gondoltam, na ez ennyi volt, de nem volt rossz, amikor éreztem, hogy nem tudom kontrollálni azt, amit mondok. Muszáj volt mindent kimondanom, ami épp eszembe jutott, ehhez még hevesen gesztikuláltam is, és borzasztóan örültem annak, hogy senki nem érti, amit mondok, és nem abban az állapotban találkozom a Zongoristával.

A hatás három órán keresztül tartott, eközben Sanyi többször végighallgatta a Zongoristás élményeimet a legapróbb részletekig, a gondolaterősítő hajráfról szóló leírásomat, amit a fejemen éreztem, asszisztált ahhoz, hogy ötéves gyerekként fejhangon visítok és gesztikulálok, három röhögőrohamhoz, valamint ötször felolvasott nekem egy sms-t, mert állandóan elfelejtettem a tartalmát. Igazi tudatfelszabadító hatása volt, még másnap is könnyednek, szabadnak és eufórikusan éreztem magam. Olyan volt az egész – és ez már a folyamat alatt megfogalmazódott -, mint amikor az ember elmegy kozmetikushoz (sosem voltam, de ilyen lehet), felgőzölik az arcbőrét és minden mitesszer és kosz kijön belőle, megtisztul és elkezd lélegezni (a bőre).

Mindeközben pedig én lehettem volna az amszterdami turisztikai hivatal reklámfigurája ‘Gyere, és ilyen jól fogod magad érezni!’ szlogennel.

A csodaszép vasárnapról és a második csúcspontról majd később.

Az elmult harom napban szinte orankent tortentek velem uj dolgok, like never before.
A csucspont az igazi szep vasarnap volt, nagyon konnyed es nyugodt az elejen, izgalmas a vegen. Meg sosem tettem ilyet, de errol a vasarnaprol neveztem el egy fulbevalot; hogy emlekezzek.
More soon.

Életemben először megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor meglát az ember valakit, és kész, nem tud másra gondolni, sőt gondolkodni sem tud (szerencsére!). Csak az ösztön van. Úgy éreztem magam, mint egy nőstény oroszlán a pampán, amikor ráfókuszál valamire, nincs semmi más, csak az, ami előtte van.

Az ösztön jó tanácsadó, csak nehéz néha meghallani a hangját, de most hál’ Istennek elég hangos és követelőző volt. Már ez az élmény önmagában megérte, és a tapasztalat: nem érdemes félmegoldásokba belemenni, akkor sem, ha az igazi megoldás késlekedik, vagy teljesen bizonytalan a kimenete.

Megkukultam. Vagy helyesebb lenne azt írni, hogy bekukultam. Annyira intenzív volt az elmúlt egy hét, olyan sok új dolog történt, hogy képtelen vagyok írni. Itt volt például az angol csöves, és Vercsivel hármasban egy igazi kommunát alkottunk. A vasárnap este pedig egy igazi nagyon nagy meglepetés volt. A többi feldolgozás alatt.

Kommuna-csendélet