Jaj, jaj. Megint tombol az építészet Pesten.

Borzasztó, hogy egy nagy, unalmas szürke paca lesz látható a levegőből a Lágymányosi híd lábánál. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy miért nyilvánítanak győztest akkor, amikor egy építészeti pályázatra a kiíró szerint is kevés eredeti ötlet érkezik, és a három legjobbnak ítélt is finoman szólva szar. Miért kell a legkockább, legunalmasabb, legszürkébb tervet díjazni? Ilyen lesz Budapest? Egy nagy szürke paca Európa közepén? Amúgy jellemző lenne….

„A posztindusztriális társadalmakban megszokott dolog, hogy a volt ipari negyedek új funkciókat kapnak. Jobb esetben az egykori gyárak felújított formában múzeumoknak, kiállítótermeknek, esetleg loftlakásoknak adnak helyet, rosszabb esetben az értékes ipari építészet nyomait eldózerolják, és vadonatúj városrészt teremtenek, legtöbbször úgy, hogy az újnak kevés köze van a terület városépítészeti jellegéhez. A tervpályázatra érkezett három legjobb munka áttekintése után úgy tűnik, a Lágymányosi híd környékén inkább az utóbbi forgatókönyv valósul meg.” – írja a cikk írója.

Mélyen egyetértek. Kiegészíteném azzal, hogy az újnak a lehető legkevesebb köze van bármihez, legfőképp az egységes és szép városképhez.

****
Leadtam a jelentkezéseket phd-re és amcsi ösztöndíja. És valahogy nagyon elszállt a kedvem az egésztől, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy ugyan ki a francot érdekel a „Közvélemény észlelése és az új kommunikációs technológiai eszközök”?! (E hangzatos címmel láttam el a kutatási tervem.) És azon is elkezdtem tűnődni, hogy mi van akkor, ha bármit is mondok a témában. Semmi. Jobb lesz ettől valakinek? A nagy kaotikus világ értelmezéséhez hozzájárulok valamivel? Nem igazán.

Ez az egész úgy hangzik, mintha egy 20 éves idealista bölcsész mondta volna. Az is vagyok. Csak nem 20 éves.