„Csak az ökör következetes” – mondott valami életbölcsességet közvetlen főnököm.

Ezt a mélyenszántó gondolatot nem tudom elhelyezni az én kis egyszerű világomban.
Az „ökör iszik magában” és a „de nagy ökör vagy” mondások mélyebb értelmét még csak-csak érteni vélem, de a „csak az ökör következetes” okosság már megfekszi a gyomromat, kiakadnak a csipjeim és rugózik a szemem.

Eddig úgy tudtam, hogy a következetesség az egy jó dolog, követendő érték, és az ember nem csinál csak úgy ukmukfuk „segget a szájából”, és igyekszik végig gondolni ELŐBB azt a valamit, amit később kimond. Persze lehet – és sokszor szükséges – változtatni, alkalmazkodni az új körülméányekhez, nem arról van szó, csak ekkor már nem a következetességről van szó, hanem megváltozott feltételekről.

Nem tudom, hogy a közvetlen főnököm vajon erre gondolt-e, vagy másra, de az biztos, hogy a „csak az ökör következetes” életesszencia valaki másnak az életéről, más élményekről szól.

****
Valamiért mindig parázok, ha nem tudom előre, hogy hogyan „lesz”; sokszor feszült vagyok attól, ha valami eltér a tervezettől, legalábbis az általam fontosnak tekintett területeken. Pedig sokszor van, hogy a jó dolgok, történések nem szerepelnek a tervben, tudom én. Szóval a nagy következtetés az, hogy nem kellene mindig ragaszkodni ahhoz, hogy pontos cselekvési tervem legyen minden eshetőségre…és még könnyebb is lenne nekem. (Ugyanakkor lehet, hogy alkatilag nem vagyok erre képes.)

Ez most azért aktuális kérdés, mert kezd nagyon elegem lenni, és ugyan vannak tervek a jövőre nézve, de nincs semmi biztos. Namármost mi következik ebből? lehet, hogy nem az, amit eddig gondoltam, hogy legyek türelemmel. Lehet, hogy kissé komolyabban kellene magamat képviselni, nemcsak puffogni a barátoknak. Ugyanakkor nem feltétlenül akarom magam komolyabban képvisleni adott helyeken, mert – szerintem – az bizonyos elköteleződést és lojalitást feltételez az én irányomból, erről meg szó sincs. Szóval már megint szájtépek és bizonytalankodok.
..
..
Bírom, amikor így elmonologizálgatok.

***
Inspiráló beszélgetésem volt tegnap: kicsit visszajött a kedvem a tudománykodáshoz.

Tegnapelőtt meg találkoztam az uszodában egy szőr-fób lánnyal. Teljesen úgy nézett ki mint egy meztelen csiga; már csak a nyálka hiányzott róla. Nem elég, hogy egy milliméternyi szőr nem volt rajta sehol, de fél órát fésülködött, majd ezen tevékenységét megkoronázva szőrtisztító kefével leszedte magáról az esetleges hajszálakat, szórmaradványokat és bőrdarabkákat. Borzasztó látvány volt, bár tudom, hogy most a meztelen csigák a divatosak.