Ismét zavart érzek az erőben. Ma két olyan hatás is ért, amitől megkérdőjeleződtek az eddigi alapjaim. Pontosabban – ha nem is tudatosan – már régebben megkérdőjeleződtek, és a válaszok utat törtek maguknak, de az egész csak az elmúlt hónapokban tudatosult (már amennyire). A mai hatások arra voltak jók, hogy rávilágítottak: jó úton járok, már legalábbis a gondolkodási folyamatot illetően, egészen pontosan a tekintetben, hogy megkérdőjelezem az eddigieket.

Az egyik egy interjúalany volt, aki kilépve – részben a maga által felállított, vélt kötelességeken – a „kell” dolgoknak való társadalmi-nemi megfelelési kényszerből most már azt csinálja, amit igazán szeret: jógát tanít és gyerekt nevel. Persze ehhez kellett egy mellrák. A másik meg egy cikk Féderer Ágnes és a házasság témakörben.

Biztos van erre egy szakkifejezés, amikor az ember (a nő) elérkezik egy bizonyos korhoz (pl optimistán nevezve tercium-időszak, vagy vmi hasonló), és elmeditál azon, hogy mi is az igazán fontos, mit is jelent valójában a divatos „önmegvalósítás” és tkp hogyan is akar élni.
Az biztos, hogy nem monitor-fejűen.