08, Sze 2016

Vadjutka Design Ékszer: 5 év, átalakulás, ezüst ékszer

Emlékszem a pillanatra – úgy nagyjából 12 évvel ezelőtt -, amikor arra gondoltam, hogy én bizony nem szeretném főállásként űzni a gyöngyfűzést, ékszerkészítést, mert hamar kiégnék. Akkoriban esti hobbiként fűzögettem nyakláncokat, szabadidőmben – és a munkahelyemen (bocs, volt főnökök!) – böngésztem az internetet érdekes gyöngyök után kutatva. Nos, mint látjuk, az életem egészen másképp alakult a 12 évvel ezelőtti – kissé balga – gondolatomhoz képest.

Idén öt éve, hogy az ékszertervezés – és készítés a főállásom, jobbára csak ezt csinálom. Ez alatt az öt év alatt számtalan dolgot tanultam, sokat változtam. Példának okáért elkezdtem kitanulni valamit, amire gimnazistaként csak révedező tekintettel, álmodozva gondoltam: ez pedig az ötvösség, az ezüst megmunkálása. A napok, hónapok és évek peregtek, én pedig egyre inkább úgy éreztem, hogy eljött az idő a váltásra: ahogy egyre több ezüst ékszer formálódott a kezem alatt (melyben tanáromnak, Jermakov Katalinnak óriási szerepe volt és van), úgy éreztem a szükségét a megújulásnak, a tisztulásnak.

A Vadjutka Design Ékszer ötödik évfordulója elhozta ezt a pillanatot: boltműhelyem július közepétől augusztus végéig tartó felújításban átalakult, immár egy letisztultabb, könnyedebb világú műhelyben írom e sorokat. Az új boltműhelyben pedig helyet keptak az ezüst ékszerek is: nem is kicsit, és számomra ez egy fontos mérföldkő. Ezt a mérföldkövet szeretném megünnepelni veletek: 2016. szeptember 30-án, délután 5 órai kezdettel hivatalosan is megünnepljük az 5 éves évfordulót, az átalakulást és az ezüst ékszerek debütálását! Az 5 éves boltbuli Facebook eseményét itt találjátok: örülök a visszajelzéseknek! (Helyszín: Paloma Budapest, 1053 Kossuth Lajos utca 14-16., félemelet)

A felújításban meghatóan rengeteg segítséget kaptam, amit nem tudok eléggé megköszönni. Köszönöm, hogy segítségemre voltatok egy álomban, az átalakulásban: Munk Vera, Nádori Péter, Tóth Petra, Nyári József, Pallos Kinga, Leopold Erika, Farkas Eszter, Szabó Rebeka, Szabó Nóra, Barabás Béla, Kertész Andrea, Evanic Rita, Wild Anikó, Wild Péter, Hevesi Flóra, Kárpáti Zsuzsi.

A bolt 2016. augusztus 1-én

boltaug1n_2

A megújulási terv – Tóth Petra munkája

terv2

Akkor kezdjünk hozzá!

felujit2

A deszka – és falfestő brigád (egy része)

felujit4

felujit3

felujit5

A mesterember munkában

aug19pentek

2016. szeptember 1. (kép: Leaflingék)

ujbolt_vadjutka

Save

0

0

25, Júl 2016

A japán hatás – bővül a japán hangulatú minikollekció

 

fujihokusaiHokusai:  Finom szél tiszta reggel a Fudzsi harminchat látképéből

japanlakkdobozokmix

Japán lakkdobozok

Szeretem a japán fa metszeteket (legalábbis többségüket), valamint a japán lakkdobozkákat is. Finomságuk, letisztultságuk, eleganciájuk és légiességük elragad. Ez már régóta így van, és hatásuk időről időre felbukkan az ékszereimben is.

tenger

Itt van például a Tenger medál, mely a japán hullám mintából készült két évvel ezelőtt. Később a japán hatás kicsit alább hagyott, de csak azért, hogy év elején újult erővel törhessen fel, hogy szilvavirágos fa és hegy+napfelkelte képében újra felszínre juthasson.

Már kora tavasz óta terveztem őket, próbálgattam a színeket, színezéseket (talán van olyan köztetek, aki emlékszik erre a szvazásra?), de végül mindig oda jutottam, hogy a legegyszerűbb, legkevesebb színű variációk tetszenek a legjobban. Így tehát több körös kézzelfestős próbák után megszülettek az újabb japán hangulatú ékszerek:

Szilvavirágzásnyaklánc és fülbevaló

szilvavirág

   Napfelkelte a hegyennyaklánc és fülbevaló

sunrise Modell: Erika, az Égigérő paszuly gasztroblog írója

Az új design ékszereket megtaláljátok a Palomás boltműhelyemben, valamint a webshopban.

 

Save

Save

0

0

28, Már 2016

Emlékgyűrű egy kutyusért

Különleges kérést kaptam nemrég: egy kedves megrendelőm egy köves gyűrűt kért, melybe rejtsük el néhai kutyájának egy szőrszálát. Őszintén szólva először picit meglepődtem, picit bizarrnak éreztem ezt a kérést. Aztán felrémlett, mintha anno, az OKJ-s képzésen hallottam volna szaktörténet órán: száz-kétszáz évvel ezelőtt visznylag népszerűek voltak a gyászgyűrűként ismert gyűrűk, melybe általában a halott nevét, és halálának dátumát vésték, később még a (fény)képe is belekerült, néha pedig az elhunyt szőrszála (általában haja). A gyászgyűrűk a 14. századtól kezdve terjedtek el, majd 19. század végefelé szépen kimúltak a használatból, noha a két világháború között Amerikában még pár évtizedre visszatértek.

A gyászgyűrűk ideje általánosságban véve lejárt, ám úgy tűnik néha-néha valakinél még felrémlik, és visszatér egy elhunyt kutyus emlékére.

(forrás: wiki)

gy1  gy4

0

0

18, feb 2016

Mustang, szabadnak születtél – egy film és egy ékszer története

Nemrégiben megkeresett a Mozinet, hogy az általuk forgalmazott Mustang című filmhez készítsek ékszert. Már az ötlet maga nagyon izgamasan hangzott (filmhez ékszer), pláne, amikor elolvastam a film ismertetőjét, miszerint öt török lánytestvér történetén keresztül a női szabadságról szól a film. Nosza, nézzük meg, gondoltam: a film nemcsak az ékszer-felkérés miatt érdekes, hanem már maga a téma is.

mustangfilm

És valóban: a film tényleg a szabadságról szól, mégpedig abból a nézpontból, hogy ki hogyan reagál arra, amikor a szabadsága eleinte kicsit, majd később gyorsuló tempóban csökken. Őszintén szólva én végigszorongtam a filmet: a saját kultúrámban, világomban, családomban elképzelhetetlennek tartom, hogy a családom, a környezetem a filmben látott módon vegye el az egyéni szabadságom, és kényszerítsen rám döntéseket. Miután a film végén magamhoz tértem  a szorongásból, csak hálát éreztem, amiért nem olyan helyre születtem, ahol az egyéni szabadság ennyire alapjaiban kérdőjelezdik meg. Hirtelen belém hasított a tudat, hogy ami számunkra itt, Budapesten, Magyarországon, Közép-Európában természetes, mint a levegő (először a csapvizet akartam írni, de rájöttem, hogy Magyarországon sem mindenütt van csapvíz), az másutt közel sincs így.

Éppen ezért az ékszer a film egyik kulcsjelenete alapján készült: az öt lánytestvér nagyon szeretne megnézni Isztambulban egy focimeccset, ezért elszöknek. A jelenetben a csodálatosan hosszú hajú lányok egy kicsi teherautó platóján utaznak, hajuk lobog a szélben, élvezik az ideiglenesen visszaszerzett szabadságukat. Az ideig-óráig visszakapott szabadság eme jelenete fogott meg: a hajszálak szabad szárnyalása, az élet élvezete az arcukon.

A fülbevalókat a Mozinet facebook oldalán ma (február 18.) még meg lehet nyerni, de utána is nézegethetitek az oldalukat, hátha felbukkannak még. Az egyébként Oscar-jelölt filmet pedig nagyon ajánlom mindenkinek, noha természetesen a magyar filmnek drukkolunk!

 mustangfulbevalo2

0

0

20, jan 2016

Design menedzselés itthon: folyamatában tanulva

Nemcsak az ékszerek elkészítését szeretem: nagyon fontos nekem, sokszor ad flow élményt, de a saját márkám, vállalkozásomban nem csak ez van, ami érdekel, ami motivál. A Vadjutka Design Ékszer eddigi életében volt már sok-sok kihívás, megoldandó feladat (és kb. hetente jönnek az újabbak), de az egyik legnagyobb kihívást azt jelentette, amikor azt éreztem, hogy elérkeztem a határaimhoz.

Hiába vagyok cserfes, hiába tudok írni és fotózni, vannak dolgok, amik nem mennek olyan jól. Pár évvel ezelőtt eljött a pont, amikor azon kezdtem el gondolkodni, hogy egyelőre az én képességaim és határaim adják ki a vállalkozásom lehetőségeit, viszont nem szeretnék a saját magam korlátja lenni. Azaz egyedül nem megy, segítség kell. A leginkább a sales területén voltak / vannak fejlesztendő képességeim, ezért úgy gondoltam, hogy keresek valakit, aki a sales és marketing tevékenységben is tud segíteni. Arra azonban nem számítottam, hogy a keresés egy évig fog tartani.

Szembesülnöm kellett azzal, hogy a designmenedzsment mikro- vagy kisvállalkózói szinten, egy alig létező szakma ma Magyarországon. Stratégiát váltottam: mivel pár évet multinál dolgoztam korábban, ezért tudtam, hogy olyan embert keresek, aki szintén dolgozott már multinál. Mindezt pedig azon egyszerű oknál fogva, hogy multiknál dolgozva van esély arra, hogy az ember bizonyos fajta munka- és folyamatszervezést elsajátítson. De még így sem ment könnyen: épp egy régi, HVG-s ismerőssel cseteltem (én újságíróként, ő marketingesként vett részt a HVG életében egy ideig), akit arról kérdeztem, hogy nem tudna-e ajánlani valakit, amikor váratlanul közölte: de, magamat!

Ez volt Pallos Kinga, aki immár bő két éve segít nekem a sales és marketing területen, és közösen igen nagyon sokat tanultunk a mikrovállalkozói designmendzsment kérdésköréről. Mielőtt azonban ebbe egy interjú formájában belemerülnénk, szeretném beemelni a türelmes tőke fogalmát.

Három évvel ezelőtt kaptam egy remek lehetőséget arra, hogy egy féléves kurzus során közelebbről is megismerkedjek start-up vállalkozások logikájával, üzleti tervek írásával, ami a kockázati tőke bevonzásának egyik feltétele. Borzasztó hasznos volt ez számomra, mert rájöttem: ez a logika (ami nagyon gyors növekedésre épít, olyan gyorsra, hogy néha azon gondolkodtam, hogy ekkora növekedéssel a végén kiesünk az űrbe, vagy mi) és működésmód egyáltalán nem nekem való. Szembe jött viszont a türelmes tőke fogalma, ami sokkal életszerűbbnek és fenntarthatóbbnak tűnik, mivel a befektetett tőke (legyen az pénz vagy más) jóval hosszabb megtérülésével számol. Hogy miért fontos ez? Mert úgy veszem észre, hogy bármit is teszünk designmenedzsment címszó alatt, türelmes tőke – türelmes befeketetésként érdemes rá tekinteni, hiszen ez a műfaj nem egy villámhadművelet.

Most akkor rákanyarodhatunk a lényegre: mik a tapasztalatok a desgin / kézműves termékek menedzselésében, hallgassuk meg Kingát! (Kinga dolgozott többek közt a Havasi Budapest Reklámügynökségnél, a HVG marketingmenedzsereként, a National Geographic lapmenedzsereként.)

Mennyiben tér el a korábbi munkáidtól a kis kézműves / design márkák képviselete?
Az összes korábbi munkahelyem nagy szervezet volt, nagy büdzsével, bejáratott szervezti rutinokkal. Itt most csak kis büdzsé van, nincsenek működési sémák, a magán és a céges pénz összemosódik. Mondok egy példát. Amikor belevágtunk az első PIM-es együttműködésünkbe az alternatív kokárdákkal, akkor már a kezdetekben látszott, hogy ez jó lesz. De sajnos nem volt mód egyszerre nagyobb (több ezres) mennyiséget rendelni, hanem több kisebb rendelést tudtunk csak leadni, ezáltal nem volt kiaknázva teljesen a benne rejlő potenciál. Ez egy kissé frusztrált, de később arra jutottam, hogy nem szabad arra gondolni, hogy “mi lehetne”. El kell tudni vonatkoztatni a nagyvállalati működéstől, a közgáz tankönyvektől, attól, hogy ezt így vagy úgy ‘kell’ csinálni. Itt egyszerűen másutt van a sikeresség határa. Mostanra már vagy 10 márka átfutott az kezemen, és azt látom, hogy mindenütt ugyanaz a struktúra, ugyanaz a logika.

Pontosan mi az, ami szerinted más ebben a környezetben, mint a multiknál?
Elsősorban az, hogy nem csörög azonnal a pénztárgép, hogy türelmesnek, kitartónak kell lenni. Valójában szerintem ezeket a mikrovállalkozásokat, márkákat, úgy kell kezelni, ahogy a multikat kezelik a harmadik világban. Ott nem érvényesül a fejlett országok logikája, nincs is értelme olyan elvárásokkal nekirugaszkodni, mert csalódás lesz belőle. Egyszer olvastam egy cikket arról, hogy az egyik nagy tisztálkodási eszközöket gyártó cég szappanokat akart árusítani Indiában, de az Amerikában vagy Európában megszokott csomagolás egyáltalán nem volt kelendő. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy vágják több részbe az egész szappant és úgy értékesítsék: így sikerült eladniuk a szappanokat.

És mi az, ami működik?
Sokszor segítség egy vállalkozás életében, ha van egy külső szem, aki ránéz a folyamatokra. Több márkánál láttam már azt a folyamatot, hogy a pénzügyi céljukkal ellentétesen kezdenek el működni. Például az a céljuk, hogy pénzügyileg stabilizálódjanak, de mégis ezt úgy képzelik, hogy új üzletágba fognak. Ez szétfprgácsolódáshoz vezet, sok anyagi és munkaidő áldozattal jár, ami elvonja az energiát az eredeti üzletágtól.

A fejlődést – ami lehet akár business to business (b2b) partnerek megtalálása – nem feltétlenül attól kell elvárni, hogy nagyobb árengedményt adunk, vagy mégújabb honlapunk lesz, vagy egy új termékcsaládot fejlesztünk ki, hanem lehet a már meglévő termékekből összeállítani egy új, b2b üzletágat is. Mindenkinál lehet ilyet találni, csak egy kis kreativitás kell hozzá.

Hogyan?

Fókuszálni kell arra, hol lehetnek potenciális b2b partnerek, és nekik miért lenne jó a mi termékünk. Ez utóbbi részhez jön jól a marketinges múltam. Még a multis marketinges koromban mindig nagyon sokan jöttek, hogy eladjanak nekem valamit, de azzal csak nagyon kevesen foglalkoztak, hogy ez nekem (vagyis a cégemnek) miért jó. Én nem vagyok egy ízig-vérig értékesítő ember, de azt látom, hogy ebben a design / kézműves közegben az értékesítői és marketing szemlélet együtt működik. Itt nincs olyan, hogy valakinek csak marketing, vagy csak pr kell. Itt a márkaismertség önmagában nem elég: ez hosszútávon természetesen fontos, de közben enni is kell.

És miért csinálod ezt, hiszen ha jól értem sokkal nyugalmasabb és jobban fizető munkád is lehetne?
Mert a szabadság az egy adónem, és én ezt így fizetem meg. És mert folyamatos megoldás-keresésben van az ember, és ez izgalmas.

Kinga (sárga nadrágban) már tagja volt a költöztető brigádnak is a tavalyelőtti Palomába költözéskor

pallos kinga

0

0

03, dec 2015

Új állatok Noé Bárkáján + karácsonyi menetrend

Lassan de biztosan az összes új állat befutott a Noé Bárkájára; az újabb jövevényeket a fenti képen láthatjátok. Csatlakozott az eddigi sereglethez a maci, a mókus és a lajhár. Mindegyikük megtalálható lánc és kitűző formájában, sőt: maciból gyűrű és bedugós fülbevaló is van ám!

További újdonságok a virágcsokor lánc és kitűző, a teásbögre (Anglia és/vagy teaimádóknak ajánlott) kitűző, gyűrű és fülbevaló, valamint a személyes kedvencem az ananász (melyből kitűző és bedugós fülbevaló készült). Az ananász ugyan nem kifejezetten őszi-téli jellegű gyümölcs, de úgy éreztem, hogy a formája, a színei és az egész lénye képes vidámságot hozni még a legsötétebb januári napokban is. Megtaláljátok őket a webshopomban, a Palomában lévő boltműhelyemben, valamint az idei karácsonyi WAMP-okon, melyek időbeosztását a képek után láthatjátok.

viragcsokor teas ananaszKarácsonyi menetrend Vadjutkánál, 2015

* December 6., 13., 20.: WAMP a Millenáris B csarnokában, 10-18 óra között

* A boltműhelyem hétfőtől péntekig 11-19 óra között, szombaton 11-15 óra között van nyitva. Az utolsó nyitvatartási nap: december 23., este 19 óráig.

* Megrendeléseket december 15-ig tudok elfogadni: ha szeretnétek valamit rendelni, akkor ide írjatok nekem e-mailt.

* Webshopól rendelőknek: az utolsó postázási nap december 17. csütörtök, tehát december 16-ig tudtok úgy rendelni Budapesten kívülre, hogy biztosan megérkezzen Karácsonyig.

 

0

0

29, okt 2015

Woody kollekció 2015: új, indián minta

Eljött az ideje, hogy megmutassam a Woody kollekció új mintáját, az Indiánt. Őszi-téli minta lévén a barna, sárga, narancssárga színek domniálnak az amúgy erőteljesen indiános jellegű mintázatban. Olyan ez a minta, mint egy jó meleg poncsóban sétálgatni az erdőben, a színes faleveleket rugdosva. Ez a finom, puha és mégis dinamikus minta természetesen mindenre rákerült, az eddigi kitűzőktől kezdve láncokig, fülbevalókig. Sőt, Noé Bárkájának új lakói is megkapták az Indián mintát: az új állatokkal hamarosan megismerkedhettek! Addig nézzétek meg a régieket az új Indián mintába öltözve a webshopban vagy a Palomában lévő boltműhelyemben!

minta1 minta2 minta3 minta4 minta5

0

0

19, máj 2015

Egy éves a Paloma: rajzolj a Noé Bárkájára!

rajzolj állatot a noé bárkájára

Zsipsz-zsupsz elröppent egy év, és a Paloma – ahol a Vadjutka Design Ékszer Boltműhely található – már egy éves! Ezen alkalomból pénteken, azaz 2015. május 22-én, lesz nagy ünneplés a házban: mindenkinél lesz valamilyen izgalmas program, eszem-iszom, dínom-dánom.

Az én műhelymben egész napos programja jöhettek, ami az új kollekciómhoz, a Noé Bárkájához kapcsolódik. Ezennel meghívlak titeket egy közös alkotásra: a falamon elhelyezett papír bárkára rajzolhattok bármilyen állatot, amit szeretnétek, ha Noé elvinne a Bárkájával! Rajztudás nem kell: fantázialények is bátran jöhetnek! És ami a legjobb: aki rajzol nekem akár egy icipici hangyát is, az 20% kedvezménnyel vásárolhat aznap a Vadjutka ékszerekből!

Mikor? 2015. május 22., péntek 11-19 óra között

Hol? 1053 Kossuth Lajos utca 14-16., Paloma félemelet, Vadjutka boltműhely (nagy fekete fémlépcső bal oldali ágával szemben)

Gyertek minél többen, hogy sok-sok állatot és lényt tudjon Noé elvinni!

noé bárkája kollekció vadjutka

0

0

06, máj 2015

Debütál a Noé Bárkája design ékszer kollekció a WAMP-on!

noé bárkája kollekció vadjutka

Nagyjából január óta mocorgott bennem az ötlet: ha már van rókám, kutyám, madaram és sünim, akkor miért ne lehetne még több állatom? Sőt, egy állatfarmom? Vagy eljátszhatnám a Noé Bárkáját fantázialényekkel kiegészítve (akik sajnos lemaradtak a bárkáról…)? Ez utóbbi ötlet bizonyult a legtartósabbnak… és négy hónappal később az ötlet meg is valósult. Az állatcsapat (csorda) cicával, nyuszival, bálnával és egy egyszervaúval egészült ki, nem beszélve a két új mintáról. A zöldes-sárgás minta Safari névre hallgat (mert szerintem olyan, mintha egy fülledt meleg szafarin vennénk részt, a kék-sárga-pink-lila pedig Metroplis névre hallgat, mivel eltorzítva ugyan, de egy város körvonala látszik rajta.

A Noé Bárkája kollekció a jelenlegi teljességében (mivel mindig jönnek újabb és újabb ötletek) a 2015. május 10-i WAMP-on mutatkozik be az Erzsébet téren, 11-19 óra között. Alább egy kis ízelítő Noé állatseregletéből, akik türelmetlenül várnak Mindenkit vasárnap! (Aki nem jutna el vasárnap a wampra, az megtalálja az állatokat hétfőtől a webshopban.)

Kitűzők

egyszervú kitűző / unicorn brooch

bálna kitűző / whale brooch

nyuszi kitűző / rabbit brooch

cica kitűző / cat brooch

Láncok

vadjutka design ékszer: bálna / vadjutka design jewelry whale

egyszarvú design ékszer nyaklánc / unicorn necklace

cica nyaklánc / cat necklace

Noé bárkája kollekció: nyuszi lánc / Noah's Arc collection rabbit necklace

Gyűrűk

nyuszi gyűrű / rabbit ring vadjutka

Noé bárkája kollekció: cica gyűrű / Noah's Arc collection cat ring

bálna gyűrű / whale ring

Fülbevalók

bálna bedugós fülbevaló / whale earstuds

nyuszi fülbevaló / rabbit post earrings

cica fülbevaló / cat earrings

0

0