Nyolc évvel ezelőtt, mikor a Soma a kórházban volt vettem egy nyakláncot. Fekete bőrön egy ezüst henger. Egész nyáron azt hordtam, majd később is az volt a “fő” nyakláncom; imádtam. Aztán lassanként kevesebbet kezdtem hordani; az elmúlt 4-5 évben viszont már egyszer sem vettem fel. Viszont mindig, mindenhova magammal vittem: minden lakásban ott lógott a többi közt.

A minap Galád itt járt, bulihoz öltözködtünk, nem volt nyaklánca, hát ezt odaadtam neki. Jól állt neki, én meg örültem, hogy jó helyre kerül, és nálam jobban fog vele valaki foglalkozni, újra a régi módon fog csillogni és örül majd az új életnek. A bőr két nappal később szétfoszlott, és leesett Galád nyakából.

Nem tudom nem látni a sorsszerűséget ebben a történetben. A Somához kötődő lánc úgy döntött, hogy vagy velem van, vagy senkivel.

****
Poszttraumatikus élményem van. Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy találkoztam a világ legszebb csávójával, és ilyen csodaszép meg olyan csodaszép. Lehet, hogy már kicsit unalmas is.