Végérvényesen bekerültem a felnőttek világába. Megvásároltam életem első felnőtt bérletét; borzasztó volt. Ott sírdogáltam a bérletpénztár előtt, hogy én még igazán szívesen használnám a kék plasztikkártyát csippel (aminek az égvilágon semmilyen használati funkciója sincs). A bérletpénztáros néni egész megértő volt, ez enyhített egy kicsinyt a nagy lelki fájdalmamon.

Nagy bánatomban ezért három év után először bemerészkedtem egy kínai büfébe: egész tűrhető volt. Talán jövőre megismétlem. A kínai büfékkel az egyetlen bajom, hogy összesen háromfajta íz létezik: a levesé, a rizsé és a szószos husié. A szószos husikon belül nincs nagy különbség, maximum annyi, hogy egy vagy két fej káposztát aprítanak bele a kondérba. Habár a korábbi állapotokhoz képest tapasztalható némi javulás: a korábban vizes kecsáppal készített édes-savanyú hús eltűnt. (persze az is lehet, hogy másoknak annyira izlik, hogy mire betértem a büfébe, addigra felfalták a kiéhezett munkásemberek.)

Nem is értem, hogy a kínai tulajok hogy ehetik nap mint nap ezt a kaját, amikor az anyaországukban ezerszer jobbhoz szoktak.

Nyam nyam nyam!

A felső képen a gan bian mo gu si ji dou nevű babos gomba, az alsón pedig a suan yong chao ji liu nevű fokhagymás csirke ínyencség látható.