Rájöttem, hogy mit akartam írni.
Asszem életemben először, tényleg komolyan aggasztanak a rám rakódott párnácskák. De a kicsinyítő képző használata annyira nem indokolt. Csak 2-3 kilót híztam, de úgy érzem, mintha kifolynék a ruháimból, mintha mindenki azon röhögne, hogy ‘hogy mer ez a csaj ilyen pólót felvenni, amikor kibuggyan a narancsbőre’…meg hasonlók.
Hibás önkép? Bárcsak…
Ilyenkor jönnek a fogadkozások: nem eszem kenyeret, sok zöldséget meg gyümölcsöt tömök magamba, többet sportolok, nem beszélek csúnyán stb. stb.
Viszlát múlt! Hello jövő!
Az élet már csak olyan, hogy ami egyszer elkezdődik, az egyszer menthetetlenül véget is ér. És az elengedésben van valami szép: emlékezni a kezdetekre, aztán búcsúzni és helyet csinálni az újnak. A nyomtatott mintás plexi...