Nem akarok megint a munkahelyemről nyavalyogni…csakhát persze feszítenek a mélyenszántó gondolatok.

Valahogy nem hatunk egymásra inspirálólag – mármint én meg a hely. Elismerem, bennem is van hiba, nevezetesen, hogy lehetnék aktívabb is, de amikor azt érzékelem, hogy minden szarral engem találnak meg, akkor elmegy a kedvem. “Van egy bizalmi feladatom a számodra” – jött hozzám oda tegnap a közvlen főnököm. Na, gondoltam, most valami érdekes következik. “Sürgősen fel kéne cimkézni ezt meg ezt a fájlt.” Ma meg: “Légyszíves nézd meg amerikai cégek honlapját, hogy azok hogyan prezentálják az anyagaikat, gyűjsd össze és majd ezek alapján kigondolunk valamit arról, hogy a mieinket hogyan kellene modernizálni.”

Természetesen úgy kellene viszonyulni ezen dolgokhoz, hogy mindenből tanul az ember, mindent meg lehet csinálni remekül stb stb. Igyexem is.

Persze lehet azon elmélkedni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, a szar feladatok, vagy az én enerváltságom. De azt hiszem, hogy én baromi lelkesen kezdtem itt dolgozni, hogy milyen jó lesz, mennyit tanulok majd és milyen izgalmak várnak rám. És persze paráztam is, hogy meg tudok-e oldani dolgokat. Hellyel-közzel igen, lassan-lassan fejlődök, de nem úgy tűnik mintha valaki észrevenné. Azt hiszem a két dolog teljesen párhuzamosan fejlődött: nem éreztem azt a fene nagy odafigyelést – de fene kicsit sem -, cserébe alábbhagyott a lelkesedésem, azért cserébe meg (sztem) leírtak – mármint akinek nem érdemes komoly dolgokat adni – és ezért cserébe én meg úgy állok itt mint egy citromba harapott fikamaki. Egyszerűen most már nem tudok pozitívan gondolni a munkahelyemre, pedig tényleg szeretnék, a saját dolgomat tenném könnyebbé, mert akkor lenne mibe kapaszkodnom, hogy azért jó lesz az az idő, amit eltöltök itt, és akkor valamivel szívesebben járnék be reggelente és nem irigykednék másokra, akiknek a munkahelye mindig zöldebb.

És tényleg nem akarok nyavalyogni egyáltalán, mert folyton a Mérő Lászlónak a cikke jut az eszembe (eheti Narancs!) a magyarok szociális kódjáról, ami a nyavalygás mindenről.

Most meg már annyira belelovaltam magam az önsajnálatba, hogy majdnem kigördült egy könycsepp is. Hát ez eléggé szánalmas. vagy inkább röhejes. Nem is tudom eldönteni, hogy sírjak-e vagy röhögjek saját magamon.