Fantasztikus dolog a napló. Tegnap elég világfájdalmas hangulatban érkeztem haza, és tudtam, hogy az nemhogy nem segít, de egyenesen ront a helyzeten. És kiírtam magamból 10 oldalon keresztül. És segített: egész pozitív lettem az írási félóra végére. Ez persze önmagában nem oldja meg a dolgokat, de talán segít.
Amúgy a füzetet épp 5 éve kezdtem meg, és tegnap telítettem be az utolsó lapot.

Ma reggel a villamos megállóban pedig a szomszéd kismama közölte, hogy ő bizony most a pszichológusához siet, és basszus késik a villamos. Valószínűleg kérdő ábrázatot öltöttem, mert hozzátette, hogy a férje elkötöltözött otthonról.
Nem igazán tudtam mit szólni a sűrű káromkodáson kívül.

Elmesélte, hogy gimazista-szerelmesek voltak (most 13 éve vannak/voltak együtt!), és már kb másfél éve, hogy a férje beleszeretett az ő egyik barátnőjébe, és hol egyikükkel, hol másikukkal szakított. Most véglelgesnek tűnik a dolog. Ja, van egy nagyon cuki három éves kisfiuk.

Valahogy tipikusnak tűnik a történet: a férj alapvetően kevesli a figyelmet, a gondoskodást a feleségtől, aki nem direkt csinálja, csak ő nem olyan típus, mint a férj anyukája. Jönnek a csecsemős időszakok; férj még kevesebb figyelmet kap és elszakad a cérna.

Nagyon veleérzek. A kismama nem tudja a megoldást: másfél évig próbálkoztak, s ez alatt az idő alatt, kicsit többet sütött palacsintát és csinált reggel reggelit, de alapvetően úgy gondolja, hogy ha az ember éhes, akkor tud magának vágni kenyeret. Én sem tudom a megoldást.

****
Haldoklik a pápa, feladták az utolsó kenetet neki.
Soma mesélte még régen, hogy a Rádióban három nekrológ volt előkészítve: Arafaté, Castroé és a pápáé. A három huszadik századi őskövulet közül Castro bírja a legtovább.

****
Na, most idecsempészek egy kis önreklámot. Egy kedvenc.