Sanya megérkezett.
Kimentem a reptérre hozzá; összesen négyen voltunk: a családtagjai és én. Sanya nagyon örült, úgy érzetem egy kicsit meg is hatódott. Rögtön el is mondta, hogy kissé ufónak érzi most magát. (És valószínűleg még egy ideig az lesz.)
Neki nem, de nekem rosszul esett hogy más barátai nem mentek ki elé. Elvégre nem mindig települ haza az ember 7 év után.
***
Szándékaim ellenére megnéztem a Megasztár-koncert felét, és örömmel észleletem, hogy Görög Zitát eltiltották a beszédtől. Ezt ő biztos sérelmezte, mert néha úgy csinált, mint aki meg akar szólalni (nagy levegő, szemkontaktus, hadonászás), és párszor sajnos sikerült is neki.
***
Az abc-ben meg átlapoztam a strassz-mellű bálintantóniás Playboyt, és majd’ kiesett a kezemből, amikor megláttam a hód fogú gazdasági minisztert valami ‘kicsi a farkad, told meg egy Jaguárral’ típusú autónak dőlve, egy kastély előtt pózolni. Azt tudom, hogy az új MEH-es direktíva szerint a politikusoknak bulvárban kell utazniuk, de azért ez már eléggé túlzás. Nem hiszem, hogy a nép arra lenne fogékony, hogy mekkora nagy playboy a mi gazdasági miniszterünk. Persze a magazint nem a Nép olvassa, de akkor sem hiszem, hogy a lap olvasótábora (yuppie? őszülő managerek?) arra a képre vágyna, hogy ‘Ó, de fasza csávó ez a Kóka, hát pont olyan, mint mi’.