A “VC” nevű hozzászóló ajánlott egy cikket a lebegő generációs eszmefuttatásra kommentelve.
Azt gondoltam, hogy majd iderakok idézetként pár gondolotat, de ahogy olvastam tova, egyre gyűltek a bemásolandó sorok. (Ez most eddig pont olyan, mint a lányok “idézetes” könyvecskéje, amibe a szeretetről, szerelemről, igaz barátságról szóló idézeteket szokták bemásolni, és amiket karácsony tájékán előszeretettel adnak ki a kiadók. Na, mindegy.)
De csak egyet rakok ide, ami sztem az egyik legfontosabb. (Hüp-hüp.)

“És így többé nem az a fontos, hogyan fedez fel, talál ki, alakít, épít fel (vagy akár vásárol) magának egy identitást, hanem hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy az túl szûk legyen, túl szorosan tapadjon a testhez. Egy jól szabott, tartós identitás nem teljesítmény többé, egyre inkább és láthatóan teherré válik. A posztmodern életstratégiai sarkpontja nem egy identitás megalapozása, hanem a rögzõdés elkerülése.”

Ézek szerint én tényleg lebegek, azaz két szék közül a pad alá esem: se posztmodern nem vagyok, se simán modern, de még antik sem. Hát nagyon remélem, hogy ez egy múló tünet nálam, és azért “valami” lesz(ek).

***
Blogverseny a hipertérben. A hvg online ráfeküdt a blog-témára. Katt a képre.