Eztet posztoltam az e-médiára:

Kiegészítés a magyar sajtó lejtmenetéhez

Az egész okoskodáshoz én még egyvalamit fűznék: a magyar sajtó strukturálisan rossz, ide tartozik sok minden (pl. nincs idő rendes anyagok megírására), de én most csak egyről osztom az észt. Az egyik legnagyobb baj szerintem az, hogy az újságírók nagy része elefántcsont-toronyban van/él. Lehet, hogy kissé sarkosan fogalmazok, de úgy látom, hogy a sajtómunkások nagy többsége elolvassa a többi újságot, az mti híreit, megnézi a tv-híradót és “az internetet”, felhív két szakértőt oszt’ slussz-passz, kezicsókolom. (És ezek az igényesebbek.) A cikkek nagy része az irodából elintézhető, nem kell más csak telefon és pc. Törpekissebbségnek számít az, aki elmegy ide-oda, megnézi, megszagolja, elbeszélget.

Természetesen lehet azzal indokolni a dolgot, hogy nincs rá idő, termelni kell a másnapi olvasnivalót. De jórészt igény sincs rá: se a fejesektől, se a médiamunkásoktól. Ez így nem jó, főleg a mai modern, világhálóval beszőtt korban. Szerintem hosszú távon azok a kiadványok lesznek (kellene lennie) sikeresek, amelyek átélhető, élményszerű anyagokat adnak (hiszen a netről bármilyen adatot be lehet szerezni, sőt annak az ellenkezőjét is). Ez meg a riport, mint műfaj feltörését hozza (vagyis kellene hoznia), ami viszont drága és időigényes.

Hát ez volt az én világmegváló vízióm.

Itt a poszt vége.
Csak azért másoltam be, mert van még hozzáfűzni valóm, ami személyesebb.
Többek közt ezért ültem át a zsurnaliszta lóról a szociológus lóra; azon sokat gondolkodtam, hogy jól döntöttem-e. Néha azt gondolom, hogy nem, mert a “tudományos” monitorbámulás sem sokkal jobb. Már ha épp nem árajánlatot komponálok.
Ma például negatív GDP-t termeltem, és kitaláltam hogy ő tulajdonképp Horn Gyula. Az év szenzációja.