Audiofíl élményem volt; kettő is. (Ugye-ugye, másnak jó, ha egy van :)

Tegnap elmentünk az Ibrahim Ferrer koncertre a Nagy Nemzeti Kultúrházba, és hát zseniális volt a nyolcvansok éves, vaksi bácsika – de ezt eddig is tudtuk. Amit viszont nem, az az, hogy hasonlóképp zseniális zongoristája van, nevezett Roberto Fonseca. Hihetetlen jól nyomja a karibi bolero-jazz-t, ha van egyáltalán ilyen műfaj.

Emellett kiderült, hogy Ibrahim Ferrernek nemcsak a hangja, de a humora is a helyén van. Az est egy pontján úgy gondolta, hogy ő most elmesél egy nagyon tanulságos történetet. Így is tett: vagy öt percen keresztül beszélt spanyolul, sűrűn emlegetve az “ungaro” szót, amiből a közönség értette, hogy most valamilyen fontos, magyar vonatkozású történet kerekedik. A mesének vége lett, a közönség lelkesen tapsolt. A jelenlévő ötezerből ötven ha érthette.

És Ibrahim látta, hogy ez jó, így nemsokára újabb mesébe kezdett. Ebben már egyáltalán nem voltak olyan nemzetközi szavak, mint pl az “ungaro”. Mindegy, ezt is megtapsoltuk lelkesen. Fogadok, amikor Ibrahim legközelebb találkozik Fidellel, akkor majd örvendezve meséli a kis rekedtes hangján, hogy ezek az ungaro emberek milyen kedvesek, zeneszeretőek és mindenki beszél spanyolul.

A másik zenei élmény ma délelőtti – igen nagy hatású. Elautóztunk Soroksárra egy hangfalállványért. A tulaj az igazi “hájgendes” (másutt: high-end) mintapéldány. Volt neki saját kis zeneszobája, amiben a plafonról gipsz akusztikai elemek lógtak lefele, a mezei áramot speckó áramgenerátor tisztította meg a “zajoktól”, a két hüvelyk vastag kábelek nemcsak úgy a földön kígyóztak, hanem hercig hullámpapír tartotta őket, a falakon bojler méretű szivacsok (hangelnyelők) és tévesen cd-tartó polcoknak nézett diffúzorok, azaz amik szétszórják a hangot. A hét doboza (a hangcsiholó eszközök) vasoxidtól megszabadított homokkal töltött fiókokon és lavórokon álltak. Asszem ezt még elviseltem volna, ha nem kerülnek elő a demagnetizáló alkalmatosságok: az egyik csak egy sima cd-tokra emlékeztetett, ám a másik egy henger, amiben volt valami szemes anyag, és rumbatökként kell rázni, miközben az ember elhúzza előtte a cd-t.
És higgyük el, hogy így a negatív pozitívba fordul, és mindjárt más a hangélmény. Volt még 5 különféle folyadékkal működő cd-mosó és speckó cd-író is, meg gézkesztyűk a cd-k fogdosásához. A tulajnak amúgy számszerint 50 cd-je volt.
Na, hát ez is egy tanulságos délelőtt volt.

Most megyek, megnézem, mennyit változtak az osztálytársaim 10 év alatt.