Hat év után újra találtam egy használtruha boltot, ahova szívesen megyek.
Ellentétben sok nőnemű kollegával, én utálok egymásra halmozott büdös ruhák közt túrni. Biztos nincs meg bennem a megfelelő vadászösztön, nem látom meg a kis gyűrött pinkszínű ingecskékben a lehetőséget, nincs türelmem az “igazira” várva tülekedni.

Pedig általában nagyon tudok irigykedni más csajokra, akik a legjobb ruhadarabjaikat – azt is nagyon kreatívan kombinálva más turkálós ruhadarabokkal – száz-kétszáz forintokért túrták. Ilyenkor persze inspirációt nyerek, erőt veszek magamon és elmegyek turkálni én is. De már az első öt percben ideges leszek attól, hogy egy fogasra annyi ruha van ráakasztva, hogy a középső réteghez nem lehet hozzáférni, nemhogy a legalsóhoz. Attól, hogy hatalmas dobozokban kell turkálnom, és nem látom át a tartalmát. Attól, hogy a nagy ruha-halmoktól nem lehet rendesen közlekedni a boltban anélkül, hogy bele ne löknél valakit egy doboz melltartóba. Attól, hogy nem lehet rendes anyagból készült cuccokat kapni, csak 70 százalékos műanyagot (minimum).

És minden turkálóban jellegzetes turkáló-szag van, kicsit dohos, kicsit fanyar, amitől a gyomor egy picit kavarogni kezd. Persze a hányástól messze vagyok, csak épp kellemetlen. De mindegy, ezeken valahogy túlteszem magam, ám addigra elpárolog az a kevéske turka-ösztön is, ami addig a boltban tartott. Ezek után vagy az van, hogy pánikszerűen menekülök, vagy pedig veszek valamit, amiről otthon kiderül, hogy úgy áll rajtam, mint tehénen a gatya, csak a gyér világításban ez nem tűnt fel.

Hat évvel ezelőtt a Múzeum körúton bizonyos Mariann csinált egy turkálót egy bolt galériáján: rendesen lógtak a fogason a vasalt (!!) ruhák, nem volt tömeg – sem a ruhák közt, sem pedig a látogatókat tekintve -, a göncök pedig jó minőségűek voltak. Be is csődölt fél év után. Mariann most a Művész moziban gyöngyös.

Az új hely a Lövőház utca 33-ban van (ez reklám!), és még Mariann galériáját is túlszárnyalja abban a tekintetben biztos, hogy például van természetes fény. És nincs ötmillió top összenyomorítva három centiméternyi fogason. És össze vannak hajtogatva a pullóverek, az ingek pedig kivasalva. És turkáló-szag sincs. És hiányoznak azok a jellegzetes turkáló-ruhadarabok is, amiket egy brit takarítónéni is csak farsang alkalmával húzna magára, de csak maximum fél órára. Ellenben vannak szép színek és jó anyagok. És egy nagyjából kedves eladócsaj: az egyetlen hibája, hogy túl sokat flörtölget a betérő rendőrökkel.