Megismerkedtem Mérő Lászlóval: kezetfogtunk és két mondatot beszéltünk az aktuális adatbeszerzési akcióról. Az ember így képzeli el a nagyon jófej embert: kedvesen mosolygós-csillogós szemek, nyugodt hanghordozás, visszafogott mosolygás. (Én persze vigyorogtam mint egy tejbetök. Akár egy gruppie. Na jó, ez talán túlzás.) Speciel csak cikkeit olvastam – különösen emlékezetes az összes „Maga itt a tánctanár?” -, de ez nem zavar a lelkesedésben.
Ezer és még egy ok az örömre
Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy borzasztóan elegem van a szürke és kopár téli napokból! Az életkedvem egyenes arányban nő a napsütéses órák számával, türelmetlenül várom hogy állandósuljon a tavaszi hangulatom. Szinte automatikusan mozognak az...