Megismerkedtem Mérő Lászlóval: kezetfogtunk és két mondatot beszéltünk az aktuális adatbeszerzési akcióról. Az ember így képzeli el a nagyon jófej embert: kedvesen mosolygós-csillogós szemek, nyugodt hanghordozás, visszafogott mosolygás. (Én persze vigyorogtam mint egy tejbetök. Akár egy gruppie. Na jó, ez talán túlzás.) Speciel csak cikkeit olvastam – különösen emlékezetes az összes „Maga itt a tánctanár?” -, de ez nem zavar a lelkesedésben.
Édes kis haszontalanság – élj a szabadsággal!
Lefogadom, hogy veled is előfordul: akkor érzed teljesnek a napodat, ha folyamatosan hasznos dolgokat teszel. Velem is gyakran van így, akkor is, ha épp szabadságomat töltöm. Pedig ha mindig csinálok valamit, akkor soha nem lesz...