Kitaláltam a ‘minden napra egy jó hír’ programot. Az ötlet igazából nem is eredeti, mert már egyszer kitaláltam 93-ban. A kibucban bevált. Szemezgetés az akkori jó hírekből: milyen izgalmas dolog 200 személyre rántottát csinálni; milyen kedvesek voltak a gyerekek a bölcsiben; egy óra alatt sikerült 100 jojoba-palántát elültetni.

A mai jó hír: vettem egy nagyon vidám csíkozású zoknit.
****

Annyi minden érzés kavarog bennem, és képtelen vagyok most rendet rakni. Változok, az biztos. Érzem, ahogy valami kijön belőlem, de nem tudom, hogy mi. Feszít az a valami, de nagyon.

Még jó, hogy magamban – amikor képzeletbeli párbeszédeket folytatok – a sebnyalogatás abbahagyására buzdítom azt, akivel beszélek. Még jó, ugyanis belőlem, akaratom ellenére, jön, mint a láva. De igazából most már elég ebből a böfögésből, eleget ápolgattam a kis sértődésemet. Igazából a sérelem-hánytorgatásnak nincs is értelme. Jól esik néha, de nincs értelme.