Pisi és szarszag volt náluk. Nagymamám a napi 24 órából 20-at tölt alvással, a születésnapi ünneplést is így kezdte. Csont és bőr volt, az auschwitzi fotók jutottak róla eszembe, csak rajta volt hálóing. A lábkörme olyan hosszú volt, mint egy jógié. Aztán felébredt, és a család ösztönző hatására háromszor is kicsoszogott a konyhába a járókerettel, meg vissza. Körülbelül egyhavi utat tett meg egy óra alatt. Hallotta, hogy ott élet van, és kijött. Részesülni akart a női csevelyben. Az év egyetlen napján kinyitotta azt az ajtót, amit egyébként férjének zárva tart. Neki tényleg csak folynak a napok, egyik a másik után, nincs is különbség köztük, de ha lenne, másnap már arra sem emlékezne. Pedig a háború előtt állítólag mindig mosolygott, viccelődött és az összes Wild-fiú szerelmes volt belé.
Néha örülök, hogy nem lett alkalmam a másik nagymamámat így látni.

***
Néha úgy érzem magam, mint egy kicentrifugált ruha, amit kiraktak a csípős szélbe száradni.
Néha meg úgy, mint aki egy fényes, kedves, narancssárga, kitárulkozó világ előtt áll.