Négy nap volt a Káli-medence lágy ölén. Sosem gondoltam volna, hogy kis falvakban is jól tudom magam érezni, sőt. Legtöbbször a ‘jaj deee szééép’ mondatot hangoztattam, valamint a ‘jaj de husi’-t a kisgyerekekre vonatkoztatva. A bálák láttán például olyan izgalomba jöttem, mint réges-rég az izraeli sivatagban utazva, ahol két tekercs filmet lőttem el, nagy valószínűséggel az összes nagyobb követ megörökítve. Csináltam vagy 200 képet; ennek fele kisbabás, negyede impresszionista tájképes (bálák, napraforgók, szaladó fák). Ennyit az arányokról.
(Érdekes, hogy akkor találkoztam valakivel, aki a saját bevallása szerint nagyon urbánus lélek, amikor én meg kezdek ezen lazítani. Fáziskésés.)
(Érdekes, hogy akkor találkoztam valakivel, aki a saját bevallása szerint nagyon urbánus lélek, amikor én meg kezdek ezen lazítani. Fáziskésés.)
Majd megérkeztem sütemény-szagú lakáskámba, és újra rámtört a hiány. Igazából el sem múlt; ott volt velem minden nap, leginkább akkor, amikor a legjobban éreztem magam. ‘Milyen szép ez, milyen jó Berger Józsi bora, milyen jó csak úgy lenni – és mindez neki is hogy tetszene’ – eképp szóltak a hangok odabent. Csak nehezen sikerült lecsendesítenem őket.
****
Azon kívül, hogy láttam egy elképesztő nemez-kiállítást, más meglepő is történt: sorsoláson nyertem (egy komódot, de ez lényegtelen). Még sose nyertem semmit, semmiféle sorsoláson. Teljesen meg vagyok lepve.