Telefonbeszélgetés egy vicces kollegával:
– Hello, nem rosszkor?
– Dzsudi Wájld! Olyan jól tudnálak promotálni egy másik szakmában!

***
Olyan érdekes, hogy milyen végletek tudnak történni, akár egy év alatt.
Tavaly (meg akár tavalyelőtt meg azelőtt) hosszasan füstölögtem és szenvedtem, hogy mennyire nem jó nekem az aktuális munkahelyem. Nem is telt el négy évszak és megtapasztaltam azt, amire másoknál irigykedtem: hogy milyen az, amikor valaki örömmel megy dolgozni, amikor nem bénító rettegés tölti el, hanem kiváncsiság és izgalom. Jó, persze, nyilván sokat számít, hogy a napi rutinból kimaradok. És az is számít, hogy változom, talán jobban tudok kezelni dolgokat és kevésbé vagyok túlérzékeny (noha ez utóbbi nyilván nem magától van, hanem egy folyamat eredménye). És rengeteget számít a megbecsültség érzése.

Remélem az élet más síkjain is érezni fogom ezt.
Ez a mondat persze így, önmagában nem igaz. Úgy lehetne pontosítani, hogy remélem, tartósan fogom érezni . Nyilván itt el lehetne mélázni az ön-becsülés és a másoktól jövő megbecsülés kapcsolatán, de ebben még nem jutottam teljesen dűlőre.