A céges bulin például ennyit fogyasztottam, és egy idő után éreztem, hogy – mint egy villanykapcsoló – kikapcsol az önkontroll, ömlenek a szavak válogatás nélkül. Tulajdonképp jó volt. És ez így is maradt másnapig, mintegy utóhatásként.
Ehhez csak lazán kapcsolódik, hogy készítettem az ebédemet – polentával próbálkoztam, mérsékelt sikerrel – , szép tisztaság volt már, és a playlist a “Beautiful Day”-hez érkezett. Arra gondoltam, hogy ez végülis beletalált a hangulatomba: bizakodó prüntyögés otthon, jó illatok a konyhában és még az ajtómra is kitettem egy zöld csillagocskát. Eszembe jutott egy tegnapi beszélgetésből egy mondatrész: az állapot, amikor ketten is úgy vagy(tok), mintha egyedül lennél. Feszkó nélkül, lazán.
****
Nagyon rég volt ilyen; visszatértek a gimnáziumi emlékek. Egy házi koncertről jöttünk elfele Szomszédékkal, amikor is Szomszédasszony a mi házigazdánk szomszédjának ajtaja előtt elhaladva hallotta, hogy odabent (is) buli van. Nosza, eszébe ötlött, hogy hát miért nem kopogunk be, hiszen mi a szomszédtól jövünk, hát már miért is ne.
A gondolatot tett követte, és meglepett izraeli, finn és egyéb Erasmus-ösztöndíjasok szempárjai meredtek ránk. Ám gyorsan vették a lapot: adtak nekünk italt, beinvitáltak a karácsonyi előbulijukra, nekünk meg eszünkbe jutott, hogy biztos hanukát ünnepelnek. Ennek hangot is adtam, amitől az egyik házigazda még barátságosabb lett. Nagyjából 10 percet töltöttünk ott; az ajándékosztásnál távoztunk angolosan.