Látogatás a Szeretetotthonban.
Egyszer, nagyon rég, még gimnazistaként jártam ott. Akkor azért ment oda az osztály, hogy beszélgessünk a nénikkel. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd az egyik ilyen néni a nagymamám lesz.

Nem olyan rémes a pisiszag, mint vártam. Öt néni fekszik a teremben; az alaphangot a közvetlen ágyszomszéd adja meg, aki a régmúlt idők dolgait beszéli meg a halott férjével. Idős néni, sok megbeszélnivalóval. Néha jönnek az ápolók, feljebb rakják az ágyon a néniket, pelenkáznak, teát töltenek. Némelyik nénihez két ápoló is kell a mozgatáshoz.

Az én nagymamám csöndben feküdt, néha kinyitotta a szemét. A Soma-ünnepségre készített nyakláncom érdekelte, négyszer-ötször is megdicsérte. Igazából ez volt az egyetlen hallható kommunikáció. Életemben először láttam közelről valakit, aki csont és bőr.