Ilyen a kollegiális viszony.
Ma reggel három deci házi szilvapálinka várt az asztalomon, lapos üvegben.
Szeretek itt dolgozni. Haverok, buli, pálesz. :-)

***
A nő, akinek a könyvét még mindig nem sikerült befejeznem, azt írja, hogy a problémás családokban alapvetően hármféle stratégiával reagálnak a konfliktusra a gyerekek. Van a lázadó, az eminens és az “itt sem vagyok”. Na, én asszem az utolsó kettő keverékét csináltam valamennyire, és most az “itt sem vagyok” stratégia/program felülírásán fáradozom. Ez azt jelenti, hogy képzeletbeli beszélgetésekben már összeszedtem magam és kedvesen, de határozottan megmondtam amit akartam, kifejeztem igényem, és kevéssé féltem a worst scenario-tól. Elvégre is nem a visszautasítás jelenti a legrosszabb esetet, hanem a feszültségteli állapot, az önfeladós lét. Már “csak” a gyakorlatba kell átültetni.

Persze az egész mögött van egy olyan is, hogy ebben a műfajban ez az első könyv, amit olvasok, és nagy hatást tesz rám, még akkor is, ha kicsit egyszerűsítve láttat dolgokat.