Valami olyasmit akartam írni viccelődve, hogy majd biztos eljön az a biz. herceg, ‘hisz nemrég megcsókoltam egy békát. Közben meg eszembe jutott a csütörtöki színház, ahol egy egészen közelről ismerős történet bontakozott ki: egy nő, aki igyekszik álmai herecégét belelátni mindenkibe, majd csalódik és szörnyen elégedetlen és frusztrált lesz, noha a férfi tried to do his best. Sőt, duplán ismerős történet; talán ezért kellett az előadás utan és másnap is teljesen formattálni az agyam.

Annyira durva belegondolni abba, hogy az ember hogyan viszi tovább és/vagy hogyan teremti meg a saját kapcsolataiban a szülői/szocializációs mintákat, és még durvább azon agyalni, hogy ezt vajon hogyan lehet megváltoztatni. Most, ahogy írom ezt, megint visszakerülök az előadás hatása alá.