Régen nem szerettem a turkálókat. Zsúfoltság, bűz, átláthatatlanság – ezek voltak az ellenérveim. Aztán kb. másfél éve rákattantam: az esetek 80 százalékában találok valamit. Mostanában ráadásul turkálókba érve elkap a kíméletlen vadászösztön, ragadozó nagymacskának érzem magam, ráfókuszálok a ruhaállványra, megszűnik a külvilág és ferdén nézek azokra, akik két méteres körzetben megközelítik az én ruhaállványomat. Márcsak a fenyegető hörgés hiányzik.
Na, tegnap is ilyen volt. Nézegetem a pólókat, sandítok a körülöttem tevékenykedőkre – nehogy az én potenciális darabomhoz érjenek akár egyetlen ujjukkal! -, amikor meglátok kikandikálni egy fekete alapon színes, apróvirágos anyagot. Nosza, rávetettem magam, és ott volt egy póló abból az anyagból, amit 1993 óta keresek. (Akkor, Izraelben kaptam egy sapkát ilyen anyagból, ami legnagyobb bánatomra hamar kifakult, és még el is vesztettem valahol.) Gyors próba: tökéletes!
Utána ezt dúdoltam az utcán.