Na, kiderült mennyire vagyok netfüggő. Másfél hete nem folyik az arcomba a net napi 8 órán keresztül és már jelentkeznek az elvonási tünetek – mint pl ez. Most egy netkávézóba vagyok, mivel otthon addig tart letölteni egy oldalt amíg megsütök egy tejszínes málnabombát. Szóval eljöttem ide, hogy csillapíthassam olthahatlan szenvedélyem és csökkentsem a nethiány okozta frusztrációmat, amit három csomag összetépkedett papírzsepi jelez a lakásban. Majd valaki feltakarítja, én biztos nem.

A tépkedés amúgy már korábban is jellemző volt rám: egyszer egy barátnőm össze akart hozni a hapsijának a legjobb barátjával (nem szeretem a négyes fogatokat), aki (és a barátnőm hapsija is) akkor már nagy orvostanhallgató volt, mi meg kis másodikos gimnazisták. Ugye milyen izgi??? Szóval beültünk a néhai Kispostába, ami akkor nagy hatással volt rám, mivel annak előtte nem járkáltam én olyasfajta helyekre. Naszóval, ülünk négyesben, kissé kényszeredett társalgás, mert az orvostanhallgatók nem voltak a szórakoztatás világbajnokai. Egy idő után már mind a három asztaltársam nagyon nézett engem és ez kissé feszélyezett, mert a terv szerint csak az egyiknek (Gyuri) kellett volna. Kiderült, hogy a kényszeredett társalgás közben – ami alatt végig nagyon zavarban voltam a szituáció miatt – összetépkedtem vagy tíz söralátétet, ami azért egy kis presszó apró körasztalának közepére halmozva feltűnő jelenség. Hát így. Zavarom oldására más kreatív eszközöket is alkalmaztam egyébként, randevúk alkalmával. Az idők kezdetén, amikor a barátom még – 2 hónapon át – udvarolt, akkor négyesben egy párral beültünk egy étterembe. Ott nem volt ugyan söralátét, viszont volt Lipton teafilter, amit a teából kivéve elkezdtem pörgetni, mire a forró teacseppek szerte szét szálltak, legfőképp a körülöttem ülőkre. Nem örültek.

(Ez egy söralátét!! – nem pedig horoszkópos füzet!)