Megint egy lépést tettem a felnőtt-lét felé. Kinyomtattam a szakdolgozatomat FF és színes változatban. Le is fogom adni jövő kedden. Jaj, de izgi. Pont négy éve tettem ugyanezt, egy fél négyzetméter területű toalettasztalon álló laptopról. Csak akkor egész más volt minden.
Ha meg kellene mondani, hogy mikor változtam a legtöbbet – mármint abban az időszakban, amikor már tudatomnál voltam- azt mondanám hogy 24 és fél éves koromtól 25 és fél éves koromig radikális változások történtek. Addig burkokban éltem.
Amúgy rájöttem, hogy nem akarok elszakadni az egyetemi léttől, még akkor se, ha az elmúlt fél évben be sem tettem a lábam az intézményben. A tudat, az sokat számít, hogy ‘én biz’ még egyemista vagyok’. Szívesen mennék phd-kurzusra, ha nem szidná mindenki, akit ismerek, és részt vesz benne.
Nem is akarok felnőtt lenni – már ha sikerülne ezt a homályos fogalmat precízen körülírni. És címkéket sem akarok, nem mintha tudnék aggatni magamra egyet is. Amíg ojságírtam, addig nem tekintettem magam ojságírónak. Most szociológuskodok, és nem tekintem magam szociológusnak…akkor inkább ojságíró.