Vannak emberek, akikkel olyannyira más világban élünk, hogy beszédtémánk sincs. Annak ellenére, hogy együtt buliztunk egy évig. Igaz, már akkor is nehezen ment a beszélgetés.
Gáborral (és mág másik 15 emberrel) életem egyik legjobb nyarát töltöttem el érettségi után. Folyamatos mulatság, új emberek, jó kaják. És ott volt ő is, számomra az entellektuel pasi mintapéldánya. Csontos, szőrös, barna. Folyamatosan színházról beszélt, néha filmélmények is belekeveredtek mintegy frissítőként. Sosem tudtam bekapcsolódni a beszélgetésbe, csak ültem kukán a pizzériákban, amikor a legújabb Zsámbéki-darabról volt szó, vagy MGP épp aktuális írásáról. Pedig nagyon szerettem volna én is hozzászólni, valami okosat mondani, meglepőt – vagy mulatságosat – egyáltalán bármit, de az istennek se jutott semmi az eszembe. (Igen, szerettem volna imponálni.) Ez eléggé bántott, hiszen jó lett volna vele kicsit komolyabban barátkozni; dehát hogy barátkozzék az ember lánya, amikor csak nagy szemeket tud mereszteni.
Mindezek ellenére egyszer majdnem (!) összejöttünk: ez belátom, nem nagy vívmány, de én akkor annak gondoltam. (Vagy legalábbis én eképp értékeltem bizonyos mozdulatsorokat.) Valami bulin voltunk, sokáig tartott, jött az álmosság, lefeküdtem a szülők franciaágyára. Mások is erre szánták magukat, többek közt Gábor, aki mellett feküdtem én. Gondoltam: na, itt az idő, most vagy soha. És akkor átható zöldbab-főzelék szagot éreztem; belőle jött. Nem tudom: lehet, hogy egy iskolai menzán töltötte a napját, de mindenesetre a zsigeri késztetés azonnal elpárolgott belőlem, maradt a kognitív, de az meg önmagában kevés az ilyen ügyekhez. (Különben is, én nagy híve vagyok a szag-determinisztikának.) Azt hiszem, egy idő után ő átölelt, de én csak feküdtem mint egy darab fa. Ennyit a romantikáról.
Az elmúlt tíz évben talán 2-3-szor találkoztunk. Ezeknek mindig örültem, de a köszönésnél tovább nem jutottunk, pedig igazán kiváncsi voltam arra, hogy mi van vele. Tavaly egy hatmondatos párbeszédet is lefolytattunk, ami a múlthoz képest egy többórás dialógussal is felér, de azért lássuk be: barátkozáshoz kevés. Úgy tűnik, hogy még mindig közös halmaz nélküli világban élünk.