Most már kezd egy csokorra való példám lenni a különböző cégek sajtó-ügyosztályi alulműködéséről (malfunction-t akartam írni, de nem jutott eszembe a megfelelő szó). Most például felhívok egy meglehetősen ismert internetes céget, előadom, hogy erről és erről írok, kihez forduljak. „Hozzám – mondja egy fáradt női hang -, de most nagyon sok dolgom van és emellett olyan sok megkeresésünk van, nap mint nap telefonálnak újságírók és szakdolgozók. Szeptemberben térjünk vissza Önhöz!” Az nem jó, mondom, addigra már le kell adnom a cikket. „Jó – felel beletörődötten a hang – hát akkor nem tudom.”
Hja kérem, a népszerűség átka. De neki nem az a dolga, hogy pont az olyanokkal foglalkozzon – nyafogás nélkül! – mint én?! Végül persze rávettem, hogy a jövő hét közepéig válaszoljanak. (Kiváncsi vagyok, hogy ha úgy hívtam volna fel, hogy a népszabinak írom a cikket, akkor vajon hasonló nyafogást kapok, vagy haptákba vágja magát.)

Már korábban is belefutottam olyan sajtósokba (piacvezető nemzetközi FMCG cég), akik közölték, hogy „nekik erre most nincs idejük”. Nem értem ezt a mentalitást: ő miért mondhat ilyet? Meg hogy képzeli ezt? Nem az a dolga, hogy az én változatos kérdéseimre válaszoljon? És itt jön be a méret-a-lényeg kérdéskör: mivel óriáscég, ezért érezhetik úgy, hogy nem muszáj minden ‘piszlicsáré’ lappal azonos súllyal foglalkozniuk – ami persze nem egy gyümölcsöző hozzáállás, de ezt úgy tűnik, csak én gondolom így. Bezzeg, ha ezek a sajtósok azzal találnák szemben magukat a ruhaboltban, hogy az árusok közlik: ‘maga leszakadtul néz ki, nincs kedvem kiszolgálni’, rögtön sipítoznának.
Na, kihőbörögtem magam.

****
Harmadik utam tettem meg a kis piros biciklivel tegnap, és már sikerült egyben felmenni a Kékgolyó utcán. Fejlődnek az izmaim!