Érdekes, ahogy a szülő-generáció elárasztja a wiw-et. Anyukámnak például 180valahány ismerőse van, és nem értettem, hogy honnan van neki ennyi, amikor a wiw közönsége (eleddig) főleg fiatalokból áll(t). Megnéztem az ismerőseit, s lám! az összes volt osztálytársamat bejelölte, és még egy csomó máshonnan származó barátomat, olyanokat is, akikről nem is tudtam, hogy ismeri.

De nem ő az egyetlen szülő, aki rácuppan a gyereke(i) barátaira. Már több anyuka és apuka is bejelölt, például bizonyos Ági anyukája, ráadásul leánykori nevén, hogy még véletlenül se lehessen rájönni, hogy ő ki. A másik meg zné Magdi, akitől meg is kérdeztem, hogy ki ő, mert „bocs, de nem ugrik be, hogy honnan ismerjük egymást”. Erre válaszol: hát az x Magdi vagyok, a leánykori nevemen biztos jobban rémlek neked, mert anyukád osztálytársa voltam, és egyszer sok évvel ezelőtt találkoztunk két órára.

Meg írtam neki, hogy nem igazolom vissza, mert a 10 évvel ezelőtti két órát tartó találkozás nekem nem meríti ki az ismerős kategóriáját, és amúgy sem ismerném meg az utcán. (Mondjuk sok más „ismerőst” sem.) Igazából ezt a rendelkezést már sokkal előbb kellett volna foganatosítanom. Például akkor, amikor telefonon beszéltem 10 percet a tv2 egy riporterével, aki aztán persze rámkattintott.

Így viszont meg már nincs értelme az eredeti kiindulás szerint – kapcsolati háló – az egésznek, hiszen az „ismerős” kategória annyira felhigult: lehet valaki, akivel tíz percet beszéltem és lehet más, aki viszont gyerekkoromtól barátom. És ez az apró, de fontos különbség nem jelenik meg a kapcsolati térképen. Persze lehet csoportosítani a kapcsolatokat, de nekem nincs türelmem végigmenni a majd’ 700 ismerősön, hogy ő most család, rokon, üzleti partner, iskolatárs vagy mi. Pedig a kapcsolati háló tartalmi jellemzőjéhez ez sokban hozzájárulna, árnyalná a képet például átfedései révén. Ehhez persze egy személyt több kategórába is be kéne, hogy tudjak sorolni.
Megint egy világmegváltó gondolat.