Érzem, tudom, hogy az ajtónak már a túloldalán vagyok, még ha kevéssel is. De a lényeg, hogy már itt. Ugyanakkor még nem állok biztosan a lábamon: időről időre felkavar, kibillent a nehezen megtalált nyugalomból. Ez persze nyilván azt is jelenti, hogy „van még itt tennivaló” (hogy drámásul beszéljek kicsit).

Valaki megkérdezte, hogy nagyon megzakkantál az elmúlt egy évben? Erre mondtam egy mondatot, mire ő levonta: igen, nagyon. Örülök, hogy ezen legalább túl vagyok. Tegnap a nagy borozgatás közepette például sikerül megfogalmaznom, hogy mit akarok. Eddig csak tudtam, hogy, tudnom kellene mit akarok, akarnom kellene valamit, de egyáltalán nem tudtam megmondani, hogy mit is. Pedig nagyon gondolkoztam rajta; akartam tudni, de sehogy sem állt össze a kép. Aztán tegnap kibukott, csak úgy, simán kijöttek a szavak, erőlködni sem kellett. Együtt; megoldjuk.