Azt mondta egy pszichológus, hogy a múlt szerdai napomra a szinkronicitás fogalmát szokták használni, és ez akkor szokott előfordulni, amikor a csatornák kinyílnak, a mélyben forrong valami. (Hát nem ezzel a szavakkal mondta, de így költőibb. :-) ) Az a nap márpedig ebben a szellemben folytatódott. Este egy lányregény első kötetébe csöppentem: egy szép hosszú epilógusba; a helyzet és a szereplők ismertetésébe, a jelen állapotok értelmezéséhez szükséges múlt feltárásába. Majd az első kötet lezárult, jött rögtön a második, aminek ugybeár még üresek a lapjai. Kiváncsiság, izgalom, csodálkozás.
Most nagyon merengős-irodalmizáló hangulatban vagyok. De igazából azért, mert sosem gondoltam volna, hogy 1) egy lányregénybe való viszony(rendszer) alakult ki az elmúlt évtizedben 2) lányregények valóra válnak – vagy legalábbis átlépnek a valós tesztelés talajára, ahol szárba szökkennek vagy elsorvadnak. (Ez most óriási képzavar, de nem érdekel.)