Na, szakítottam.
Elhoztam a Barack butikból a láncaimat. 4,5 évet voltak ott; ez elég sok idő. Sokáig úgy gondoltam a Barackra, mint nagyon jó lehetőség, egy olyan hely, ahol mindig ellesznek a láncaim, nem kell aggódnom, hogy csődbe megy, nem kellenek már, profilt váltanak stb. Ehhez képest meg hónapok óta gomolygott bennem, hogy már nem ad olyan érzést, hátteret, mint régen. Kicsit fura érzés, hogy ezentúl csak a WAMP-on leszek offline megtalálható.

***
Valami bölcs női tanács kellene. Olyan érett, ami megnyugtat, hogy ez is elmúlik, mint minden. Vagy, hogy „Seize the day!”. Vagy bármi, a lényeg, hogy életbölcsességes. De egy varázsütés is elég lenne asszem. Hogy az istenbe lehet beleesni ugyanabba az érzelmi körbe? (Jó, persze nem tökugyanaz, mert nem lehet kétszer ugynabba a folyóba lépni, tudom.) Vagy inkább: hogy lehet kijönni?

A szappanopera előző részének tanulsága az volt, hogy hülyeség racionalizálni az érzéseket. A szappanopera következő részében a főhősnő elismeri magának érzelmeit, ideig-óráig rózsaszín felhőben lebeg, majd rájön, hogy remek, de ez tényleg nem megy sehova. (Azt persze tisztázni kellene, hogy mit jelent a ‘megy’ és a ‘valahova’ ezekben az esetekben.) Vagyis persze megy: az erősebb kötődés felé, ami pont az ellenkezője annak, amit racionálisan tenni kellene. Főleg, ha ennek minimális jeleit észleli a főhősön. Aki – tegyük hozzá – szintén nem a bevállalás bajnoka.

Mi lesz főhősnőnkkel? Szeret, de lépnie kell..valamit, valamerre. Elfele, vagy fejjel a falnak? (A ‘fal’ jelentéséről, jellegéről sincsenek pontos információk.) Ez utóbbi jó ötletnek tűnik, mert akkor jól beveri, sírdogálhat és utálkozhat.

Lehet, hogy a lányok túlbonyolítják a dolgokat? Valószínű.
Most igazi szenvedő/szenvelgő pina vagyok? Lehet.
Ja, és lehet analizálni és/vagy utálkozni, hogy E/3-ban írtam.