Játsszunk!
Kezdjük rögtön a végén: a nyeremény a képen látható lánc. De persze meg kell érte dolgozni! Emlékeztek még a közös mese játékra? Amikor mindenki egy mondatot tett hozzá a meséhez, olyat, ami kapcsolódott az előtte lévő mondathoz. Na, ezt játsszuk most.
A feladat: írjatok egy mesét a képen látható nyakláncról, a közös mese módszerével, azaz mindenki ír egy mondatot a meséhez, kapcsolódva az előtte lévő mondathoz. A mese-mondatokat a kommentekbe kérem!
Szabályok:
1) Mindenkinek egy kommentelési lehetősége van, ezzel részt vesz a játékban és a sorsolásban is.
2) Mivel a közös mese akkor jó, ha minél többen szövik, ezért EXTRA, plusz egy kommentelési lehetőséget kap az, aki a Facebook oldalán megosztja ezt a posztot.
3) Szintén EXTRA, azaz plusz egy kommentelési lehetőséget kap az, aki a blogján megosztja ezt a posztot.
Mindez azt jelenti, hogy mindenki minimum egy, maximum három mondattal járulhat hozzá a meséhez. Érdemes ezt külön kommentekben megtenni, mivel úgy számít az újabb és újabb esély. A nyertest a kommentek közül, véletlenszerűen választom ki a random.org segítségével, jövő csütörtök este, 2011. március 1o-n.
Tehát akkor: legyen mese! 
Édesanyja pedig odaült az ágya szélére, megsimogatta szőke tincseit és elkezdte a mesét:
-Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy piciny kis sün baba.
Édesanya elővett egy halványkék papírt, egy kék ceruzát, belenézett a tündérkéje égszínkék szemébe és mesélt, és rajzolt…….
A kedvenc meséjét akarta hallani.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy festő aki
egy soha véget nem érő, nagyszabású munkán dolgozott:megpróbálta vászonra vinni a boldogság arcát.
Nap, mint nap alakítgatott a festményen, mert minden egyes nap új ihletet adott neki.
Es minden nappal egyre szebb lett.
egészen addig tartott a hosszadalmas munka, míg egy szép napon a festő arra ébredt: elkészült a mű!
A festmény egy nagy lepel alatt várta, hogy az első szemlélő megpillantsa…
De a kép hosszú évekig porosodott még a lepel alatt, figyelemre sem méltatták az emberek, egészen addig a napig, …
… amíg piros hó nem kezdett hullani az égből.
Az édesanyja leült az ágy szélére és egy kedves mesét mesélt a kislánynak, aki szép lassan álomba szenderült, s álmában újra látta a kis madárkáját.
Odament hozzá, a kezére ültette, majd a következőket mondta:
“Egyet mondok, kettő lesz belőle: Odahaza a Való Világban most piros hó esik, ez pedig ritka, mint a fehér holló! …
A kismadár vidáman csivitelt a kalitkában, többé már nem akart kirepülni.
Azonban a kislány mégis észrevett rajta valami változást idővel….
A kismadár egyre csak búsult, nagyon magányosnak érezte magát.
A kislány nem tudta mit is tehetne kis barátja boldogságáért.
Álmában ő is énekes madárrá változott.
S hű társa lett legkedvesebb kis barátjának.
Mindörökké, a világ végezetéig megfogadta, hogy vele marad.
Minden áldott nap elénekeltek egy dalt, ami nem másról szólt, mint
A mesét végighallgatta a kis tündér is, majd elmondta a titkot: a Boldogság mostantól nem kalitkába zárva létezik. A Boldogság a bal csuklónk legkékebb erébe rebbent, miután a kék madár megette a cseresznyét.
ez pedig már-már álomszerű és meseszerű volt, de hinni akarta, hogy így van
[...] is: fantasztikus mese kerekedett ebből a nyakláncból, nagyon jól szórakoztam. Remélem ti is! El kell, hogy mondjam: a mese egy újabb dologra [...]
[...] még a Közös Mesére? Amikor hetvensok résztvevő írt egy nagy közös mesét az egyik nyakláncomon látható [...]