Játsszunk!
Kezdjük rögtön a végén: a nyeremény a képen látható lánc. De persze meg kell érte dolgozni! Emlékeztek még a közös mese játékra? Amikor mindenki egy mondatot tett hozzá a meséhez, olyat, ami kapcsolódott az előtte lévő mondathoz. Na, ezt játsszuk most.
A feladat: írjatok egy mesét a képen látható nyakláncról, a közös mese módszerével, azaz mindenki ír egy mondatot a meséhez, kapcsolódva az előtte lévő mondathoz. A mese-mondatokat a kommentekbe kérem!
Szabályok:
1) Mindenkinek egy kommentelési lehetősége van, ezzel részt vesz a játékban és a sorsolásban is.
2) Mivel a közös mese akkor jó, ha minél többen szövik, ezért EXTRA, plusz egy kommentelési lehetőséget kap az, aki a Facebook oldalán megosztja ezt a posztot.
3) Szintén EXTRA, azaz plusz egy kommentelési lehetőséget kap az, aki a blogján megosztja ezt a posztot.
Mindez azt jelenti, hogy mindenki minimum egy, maximum három mondattal járulhat hozzá a meséhez. Érdemes ezt külön kommentekben megtenni, mivel úgy számít az újabb és újabb esély. A nyertest a kommentek közül, véletlenszerűen választom ki a random.org segítségével, jövő csütörtök este, 2011. március 1o-n.
Tehát akkor: legyen mese! 
egyszer volt hol , messzeföldön élt egy csodálatos kék madár, ő volt a boldogság kék madara….
hol nem volt
Egy nap azonban a madárka naagy nagy szomorúságra ébredt.
A csodálatos nyár elmúlt, és helyét a szürke, borongós ősz vette át.
Észrevette, hogy a csodás, biztonságot nyújtó kalitkája ajtaja – a megszokottól eltérően – NYITVA van!!!
Pár percig félénken tipegett-topogott apró lábain, nem tudva, merre is induljon.
És bár félt a rácsok mögötti világtól, kireppent a nyitott ajtón, hogy megnézze mi van a dombok és hegyek mögött!
Kacskaringós vadvirágok, meseország várt már rá ott…
Nem is tudta micsoda boldogság ahogy egy enyhe szellő a szárnya alá bújik és messzire repíti.
Nekifeszülve a szellőnek éppen vidáman szemlélődött, amikor hirtelen egy sötét foltot pillantott meg maga alatt a réten.
Vajon mi lehetett az?
A madárka összerezzent egy pillanatra.
Hát egy kicsi lányka volt, amint a papírsárkányát szépítgette, ugyanis a szép szalagok az alján elrongyolódtak.
A madárka hezitált, vajon közelebb menjen-e, hátha tud segíteni a lánykának valahogy…
de rájött, hogy nincs hozzá kedve és tovább repült.
Addig repült, míg meg nem pillantott egy csodálatos, álomszép tájat, aminek a neve:Boldogság erdeje volt!
Ez az erdő tele volt gyönyörű nagy mosolygó fákkal és illatos virágokkal.
Ezt a madárka nem tudta, és félt az új megismerésétől. Félt, de kíváncsi is volt…
Az illatos virágok láttán azonban megéhezett, ezért félelmét legyőzve a mosolygó fák közé repült.
Hol máshol is érezhetné jobban magát a Boldogság Kék Madara, mint a Boldogság Erdejében – gondolhatnánk, de mégis nyomasztotta szegénykét a lombok közt uralkodó üres csend.
Félénken bár, de rászállt az egyik fa ágára, aki kedvesen köszöntötte.
A fák között repkedve, virág után kutatva egy cseresznyefát pillantott meg.
A madárka berágott a lombok közt honoló üresség miatt, magábaszállt, és úgy döntött, megváltoztatja az életét, a boldogság kék madara helyett mától a valóság fehér madara lesz.
Éppen kapóra jött a friss, ropogós cseresznye, mellyel éhségét és szomjúságát is csillapítani tudta.
[...] Ti is mesét szőni Judithoz! [...]
Miközben a piros cseresznyék között válogatott egy apró pici mókus csodálva leste őt a fa odújából majd megszólalt:
De jaj! – a cseresznye mézédes nedűjébe méreg vegyült!
- “Hát te madárka, hogy kerülsz ide, ahol a madár se jár?”
“Hát nem tudod: ez az erdő már nem lehet Boldog többé! “
A madárka pillanatra elszomorodott,majd kérdőn nézett a fára.A cseresznye bódító hatással volt rá,így nem mert tovább szállni,amúgy is kíváncsi volt a fa meséjére,miért nem lehet többé boldog az erdő.
Érdekes módon az erdő szíve egy kis szobában, kék kalitkaként van elrejtve, ahol egy kislány lesi minden dobbanását, de a kalitka a mai nappal üressé vált… belőle a boldogság tova szállt.
Arra gondolt, ha elalszik, álmában megkeresheti madarát!
Próbált álomba szenderülni, de kételyek gyötörték és csak forgolódott és forgolódott…
A Hold vakítóan bevilágított az ablakon..már már madarát vélte látni Emma-így hívták a szőke kislányt-az ablakon berepülni,amikor megjelent egy csöppnyi tündér a párkányon sorakozó illatos virágok között és megszólalt:
“-Jól látod,nem álmodsz,én vagyok! Én,álmaid Tündére!”
..és most teljesítem egy kívánságod ,miután te i segítesz nekem…
Emma:”-Kérlek segíts nekem,mentsd meg az erdőben a kismadarat!”
“Sejtettem, hogy ezt fogod kérni tőlem és természetesen segítek!”
Emma ezt hallva nagyon boldog lett, mégis kicsit félt is, hogy mit kér majd a tündér cserébe.
A tündér azonban – jótündér lévén- nem várt el semmit a segítségéért cserébe, és azonnal elárulta Emmának a nagy titkot, mellyel megmentheti a kicsi madarát.
Megkérte azonban, hogy senkinek ne mondja el a nagy titkot, különben az nem lesz többé titok.
Emma természetesen megígérte azt, -mint ahogy bármelyik korabeli gyerek megígérte volna-, és türelmetlenül várta, hogy végre megtudhassa mi is az a titok, mely már nagyon furdalta az oldalát.
Közben egyfolytában az lebegett a szeme előtt, hogyha megtudja a titkot, akkor megmenti a madarat is.
a jó tündér lágyan és jóságosan megsimogatta Emma arcát,fénybe burkolta és a következőket mondta:
Csukd be először a szemed, és gondolj a legszebb dologra, ami eszedbe jut.
Azzal becsukta a szemét és mélyen elgondolkodott…
Az első kép, ami felsejlett benne, anyukája mosolya volt.
Ő az ölében ült, és végtelenül boldog volt.
De a boldogság illúzió, anya mosolya csak egy gyűrődés az arcon, amit nem simít el az idő, és ami nem takarja el a valóságot: anya halott, ő pedig egyedül van az erdőben az üres kalitkával, amiből talán farkas tépte ki a madarát.
- És most gondolj arra, hogy ez a boldogság újra valósággá válik. – mondta a tündér.
Nem is kellett hozzá sok idő, hogy anya bekukkantson a szobába jóéjt kívánni, Emma ekkor megkérte anyát, meséljen neki valami szépet.