Figyelem! Hosszú, ám informatívnak és szórakoztatónak szánt poszt következik. (Ér a felénél abbahagyni és másnap folytatni az olvasást.)

Arra a jelenségre lettem figyelmes, hogy sok országban egyszerűen gyanúsnak tartják azt, ha egy kézzel készült termék túl olcsó, mert akkor biztos nem is kézzel készült, hanem gyárban, netán kis kínai kezecskék által egy konténerhajóban. Itthon ez a szemlélet még nem gyökerezett meg igazán. Éppen ezért azt gondoltam, hogy összefoglalom az elmúlt 5 évem ez irányú tapasztalatát egy posztban.

Persze jogos a kérdés: mi kerül ezen ennyibe? Miért kerül egy kézműves / iparművész (továbbiakban az egyszerűség kedvéért hívjuk őket készítőknek) által készített / tervezett ékszer, póló, táska kétszer-háromszor-iksszer annyiba, mint mondjuk a H&M-ben, vagy a Promodban?

Kezdjük a legelején. A készítők nem tudnak, és legfőképp nem is feladatuk a nagy globális divatmárkákkal versenyezni. Miért? Mert ezek a divatmárkák nem 1-10-100 darab terméket állítanak elő (Kínában, Törökországban, Pakisztánban, Indiában, Romániában stb.), mint a készítők, hanem sok-sok százezret. Márpedig ha valaki sok-sok százezer terméket gyártat valahol, akkor komoly alkupozícióban van, azaz a készítés költségeit lejjebb tornázhatja.

Számoljunk egy picit: egy egyszerű fehér hosszú ujjú póló 2900 forint a H&M-ben. Ebből az árból (pontosabban az arányosan a ráeső részből) kell kigazdálkodni az adókat, a bolt bérleti díját, az alkalmazottak díját, az autót, amivel a bolthoz szállították a pólót, a terjesztői hálózatot (valahogy Budapestre kell kerülnie a pólóknak mondjuk Törökországból), az alapanyagot, a gyár működtetési költségeit és a sor legeslegvégén ott van az a munkás is, aki azt a gépet kezeli, amelyik óránként 100 ilyen pólót legördít a szalagról. A 2900 forintos póló árából mindezek után mennyit kaphat ez a munkás? 50 fillért? Egy forintot?
Szóval a készítőknek nem feladatuk ezzel versenyre kelni.

Ettől persze még nem tudjuk, hogy miért kerülnek ennyibe a készítői táskák, pólók, ékszerek, bögrék. Kezdjük ott, hogy adott a mi lánglelkű készítőnk, aki tehetséges, szorgalmas és elszánt. Van neki egy kevés félretett pénze, abból alapít egy bt-t, vagy kft-t, melybe bejelenti magát, vásárol szerszámokat, alapanyagokat, kibérel egy pici lakást vagy garázst, hogy az lesz majd az ő stúdiója. (Esetleg másokkal összeállva béreli mindezeket.)

Lánglelkű készítőnk megcsinálja az első remekművét, aztán elkezd számolni. Volt ugyebár az alapanyag. Meg használtam áramot is, hiszen lámpafénynél dolgozom. Meg fűtöttem is, mert megfagynék, ha nem tenném. Meg fizetnem kell a stúdió bérleti díját. Meg be vagyok jelentve a saját cégembe (ne adj’ isten másvalakiébe) , tehát munkáltatói költségeket is kell fizetnem. Meg azért nekem is kell, hogy legyen valamilyen órabérem, díjam.  És ott van a könyvelő díja is, aki segít abban, hogy ne vesszek el a havonta változó szabályokban.

Aztán a lánglelkű készítő tovább gondolkozik. Hát valahogy el is kell adnom ezt a remekművet. Eladhatnám interneten: akkor kell venni internet-előfizetést, meg kéne egy honlap is, vagy legalább egy online áruház, ahol árusíthatok én is, ami szintén pénzbe kerül. Emellett be is adhatnám boltokba, mert ha több helyen látják a remekművemet, akkor nagyobb az esély rá, hogy többen szeretni fogják. Hoppá: hát a boltban kettővel megszorozzák az én áramat, és úgy árulják (persze, hiszen a boltosnak is kell élnie valamiből), tehát ezt is bele kell kalkulálnom a saját áramba. (Hiszen ha a boltban drágább, mint nálam, akkor a saját magam versenytársa leszek és az nem jó.) Persze eladhatnám vásárokban is – morfondíroz a lánglelkű készítő -, akkor viszont szükség lesz valamilyen állványra, amire kirakhatom a remekművem. Nem beszélve arról, hogy nem mindegy, hogy milyen vásárba megyek: hiába olcsó egy vásár, ha senki sem megy oda, akkor csak az időm ment el, mialatt mondjuk kitalálhatnék új szuper remekművet. Ja, majd’ elfelejtettem: hónap végén majd még adót is kell fizetnem a forgalmam után.

A lánglelkű készítő nemcsak tehetséges, de igényes is, ezért szeretne szép csomagolást adni a termékeinek. Mivel ő nem grafikus, ezért megfizet valakit, hogy tervezzen neki csomagolóanyagot. A csomagolóanyag terve kész (ez is pénzbe kerül, hiszen a grafikus is olyan lánglelkű, mint ő), akkor most mehet a nyomdába, ami szintén növeli a költségeket. Mindeközben a lánglelkű készítő ezalatt már nagyon-nagyon sokat utazott: ha a közösségi közlekedést vette igénybe, akkor az sokáig tartott (de nem volt olyan drága), ha autózott, akkor az valamivel gyorsabb volt, viszont drágább is.

Nos, nem részletezem tovább: ez az alap, ami a kézzel készült termékek árában benne van. Természetesen nem mindig és nem mindenkinél: van aki főállás mellett csinálja, van aki a GYES/GYED mellett, van aki a saját garázsában, padlásán, szobájában telepedett meg, van aki még egyetemista és otthon lakik. A felsorolt tételek nagyjából nyolcvan százaléka azonban közös. Az olyan részletkérdésekkel, hogy például mi van akkor, ha a Nagyon Fontos Szerszám eltörött, és újat kell venni, most ne is foglalkozzunk.

Mindezek alapján egyszer kiszámoltam, hogy az itthon (és amúgy a világ más tájain is) drágának számító Ayala Bar ékszerek (közepes méretű fülbevaló 15 ezer ft kb.) készítője, az izraeli Ayala Bar nyilván nem lakik egy tizennyolcadik kerületi panelnek megfelelő izraeli panelben, de abban biztos vagyok, hogy luxusvillája sincs (legalábbis az ékszerekből).

Aki idáig eljutott az olvasásban, annak köszönöm! Aki meg nem, azt várom vissza! :-)