Ma 3 éve. Olyan kevés idő‘ ez és mégis minden olyan messzinek tűnik. Annyi minden történt azóta – nélküle.
Valahogy nem veszi be a gyomrom azt, hogy van valaki – és hopp! egyszer csak nincs. Nem tudom megszokni. Olyan ez a gondolat (vagy inkább tény), mint egy implantátum: megszokod hogy ott van, de mindig idegen test (gondolat) lesz, és mindig elcsodálkozol rajta, hogy ott van.