Ma kipakoltam a bőröndömből a nyári ruhákat és beleraktam a télieket. A bőrönd alján találkoztam – ahogy 4 éve mindig – Soma két alsó nadrágjával, két pólójával, egy pulcsijával és egy sáljával. Meddig cipelem ezeket magammal? Kidobjam őket? Vagy mit csináljak velük? Konkrétan a kérdés így szól: hogyan és mikor szakít az ember (ha szakít egyáltalán) halott barátjával (emlékével)? Persze nem ruhadaraboktól függ ez az egész.

Nemsokára egy éve lesz hogy meghalt az Áron. Ezt még kevésbé tudom elhelyezni térben és időben. Három éven keresztül lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nem foglalkozom az Áronnal eleget. Amikor találkoztunk mindig olyan várakozásteljesen nézett rám. (De az is lehet, hogy vetítek, és csak úgy nézett rám olyan nagy barna szemmel, amiből az emeberek mindig vmi szomorúságot, vagy várakozást olvasnak ki. Mondjuk az ő esetében a szomorúság aboszolút érthető lett volna.) Most meg jól itt maradtam a furdalással. Ez a halogatás eredménye.

Amúgy kezdem megérteni a Woody Allent, hogy miért is foglalkozik – foglalkozott annyit a halállal.

Hogy valami vidámról is beszámoljak: tegnap találkoztam egy lánnyal, akinek az enyémnél is nagyobb volt az orra. Ugyan vékonyabb volt, mint az enyém, de legalább másfélszer olyan hosszú. Azért az már valami. Gimiben egy matekórán lemértem az orromat: az átfogója (a leghosszabb oldala) 5 cm volt, a rövidebb befogója (a rövidebb oldala) 3 cm. Most akkor egy Pitagorasz-tétel segítségével kiszámolhatnánk hogy mekkora is a harmadik oldala (mert kb 90 fokot zár be az orrom rövidebb befogója a fejemmel).
Tehát:
9+bnégyzet=25
bnégyzet=16
b= gyök16=4

Tehát az orromnak az a szakasza, amelyik nem áll ki, az 4 cm.