Tegnap megkaptam az egy évre elegendő tömegélményt. Borzalmas volt az este a Felvonulási tér környékén. Annyi ember gyűlt össze a fájó torkú Sting meghallgatására, hogy egy önálló, a fizika számára egyelőre nem ismert, tömeg-gravitációs erő alakult ki. Ezen erő felismerhető arról, hogy képtelenség megállni egy helyben, mert a tömeg sodrása, nyomakodása akkora, hogy mozgásban tart téged is. Szerencsétlen esetben egyforma a két ellentétes irányból jövő nyomakodás-erő mértéke: ilyenkor táska – valamint ruhaszakadás léphet fel.

Jaj, borzasztó volt. Találkoztam két nagyon régi ismerőssel, akik sajnos az ellenkező irányú sodrásban voltak, így csak arra volt időnk, hogy puszi-puszi helló, szia.

Szegény hugom sem érezte jól magát, pedig ő 10 évvel fiatalabb lévén, jobban bírja az ilyen megmérettetéseket. Szegénykém az állítólag félmilliós tömegben összefutott azzal a pasival, akibe 3 éve szerelmes. A pasi atom-anti kinézetű, kopasz, szemüveges, szegedi és 34 éves. Onnan vettük észre, hogy valakivel összefutott, hogy kocsonya lett belőle és idétlenül vihogott. A pasi két csajjal volt. A pasi (G) sem volt teljesen higgadt: zavarodottan ingázott a két csaj és köztünk. Egy idő után elsodródtunk a tömeggel. De a hugomnak nem lett jobb kedve.

Furcsa az egész, mert ugyan a hugom minden racionális ellenérvet ismer, mégis reménykedik, ugyanis G. időről-időre felhívja, emilt ír neki vagy sms-t.

Aztán meg ott van az egyik osztálytársa, aki a szüleimhez közel lévő koleszban lakik, és a bulik után hajnalonként hazakíséri a hugomat. A hugomnak ő is tetszik, de a fiú a hajnali séták alkalmával arról beszél neki, hogy mely lányok tetszenek neki – köztük a Sári, a hogum barátnője. Jaj, szegénykém, egyáltalán nem irigylem.

Főleg azért nem, mert ha jól látom, megismétli az én történetemet.

Amit nem láttunk/hallottunk