Ez az emil szíven talált.

„……
Olyan, mintha valaki feladná az áltudományos munkáját, és elmenne mondjuk bizsusnak, amit tényleg szeret csinálni. Nem tudom, miért pont ez a hasonlat jutott eszembe.
;-)”

Kicsit végletes, kicsit pontatlan, de azért nagyon húsbavágó.

***
Viták alkalmával mindig próbálom védeni Magyarországot, a magyarokat, hogy így meg úgy, fiatal demokrácia a mienk, nem kell türelmetlenkedni, hogy hol az a svájci Kánaán innen, meg majd lassan megváltoznak az emberek, elvégre sok évtizednyi bénázást nem lehet csak úgy levetkőzni, és majd talán az unokáim jobb társadalomban élnek majd.

De sajnos sokszor rá kell ébrednem arra, hogy talán túl optimista vagyok. Nem történt semmi különös, épp csak elmentünk egy hétköznap délután a Császár uszodába. Ennyi tahó, antiszociális emberrel már rég találkoztam; még a lukácsuszodás öregeket is lepipálják.

Kezdődik ott a dolog, hogy az uszoda a versenyzőkre, csapatokra és az úszásoktatásra állt rá, a „nagyközönségnek” öt darab 25 méteres sávval kell beérniük a nyitott részen (télen-nyáron!). Emellett az uszoda egyáltalán nem költ karbantartásra: a sávelválasztó műanyag kígyó alkotóelemei egytől egyig töröttek, tehát ha valaki nekimegy a madzagnak, akkor nagy az esély arra, hogy jól megkarcolja magát. Emellett az öltözőben sok szekrény használhatatlan, amelyik meg használható, ott nincs fogas. A padló felmosásáról meg mintha nem hallottak volna. Ellenben a beléptető rendszer az hiper-modern: lézeres-leolvasós. Itt aztán jön a kevésbé hiper-modern: kabinos néni elveszi a jegyet és ad egy kulcsot. Fel nem foghatom, hogy ez a kettősség mire jó, hacsak az uszoda nem szociális intézményként aposztrofálja magát, amely célul tűzte ki a nyugdíjas nénik foglalkoztatását. (A Lukácsban még bénábban ötvözik a modernet az elavulttal.)

Mindezen átverekszi magát az ember, majd szembesül azzal, hogy a meglévő öt aprócska sávban gátúszást kell folytatni, mert az emeberek valamiért a sávok közepén állnak le beszélgetni. Belekapaszkodnak a sávelválasztó kígyó épen maradt részeibe és dumcsiznak. További favorit hely még a sávok vége; az a hely, ahova az úszó megérkezik és egy percre meg akarna kapaszkodni a medence szélében. Ez persze lehetetlen, mert nemcsak az öreg fürdősapis nénik, de a sportosnak tűnő fiatal fiúk is ott mélyednek el szerelmi ügyeikben, és cseppet sem zavarja őket, ha valaki lihegve tenyérnyi helyet keres magának. Ennél már csak a szerelmespár az antiszociálisabb fajta: a lépcsőn – de még a vízben -, egymás ölében ücsörögve sutyorognak és igazából szexelnének is, ha nem lenne az a sok hülye ember, aki ki-vagy be szeretne menni a vízbe.

Majdnem belerúgtam mindenkibe, egyenként, annyira idegesített az az arrogancia, ahogy másokról, a szituációkról tudomást sem véve áztatták magukat az emberek.

Most még nem rúgtam bele senkibe. De legközelebb bele fogok. Vagy legalábbis beszólok, de nagyon.