Álltunk/ültünk a Duna partján, szemben a Várral, cigiztünk és vihogtunk. Valamiért meglehetősen szürreális – és kicsit még romantikus is – volt, ahogy a komoly alapítványi emberek a rendőrök előtt sétálva vihognak, majd az éjszakai dunai kilátásban néznek egymásra és bugyborékolva röhögnek.

Az est végének igazi meglepetése volt, hogy elváláskor nem érzetem szomorúságot. Furcsa volt, hiszen már majdhogynem megszoktam a búcsúzást követő több-kevesebb szomorkodást. Welcome back to the world.

****
Kénytelen voltam bemenni a Westendbe. Az utcai szinten hatoltam be délután 6 körül, tettem 20 métert és látom, hogy egy cigány kisfiú – a háta mögött lévő nővére egyetértésével – épp a Mango bolt előtt elhelyezett óriásnövény cserépjébe pisil. Ez az igazi culture clash.