Gjuci tanácsára az első adandó alkalommal elmentem Lajkó Félix koncertre.
Jól tettem.

Ez egy olyan zseniális koncert volt, amitől teljesen meglepettnek, könnyűnek és boldognak éreztem a szívem. Egyedül és Brasnyó Antallal is annyira jól hegedültek, hogy már attól önmagában megérte volna az este. De egy ponton bejött még Dresch Mihály és “a gyimesi csángó legenda: Zerkula János” (plusz még páran), és olyan zenét produkáltak – gondolom gyimesi csángó alapokon -, hogy majdnem sírtam. Életemben nem hallottam ilyet, ami ennyire életteli és szabad. Csak ültem és mosolyogtam, gyűlt a könny a szememben és nem akartam, hogy vége legyen.

Ilyesmi volt (nem képileg)