Régóta gondolkozom azon, amiről ez a könyv szól: Turn Your Creative Hobby into a Business.

Hosszabb távon szerintem ez nem lehetséges anélkül, hogy az ember bele ne fásuljon, ki ne égjen. Hiszen a hobbi, mint tevékenység az, ami a munka világán kívüli „szerelem-tevékenység”. Ennek nem feladata az egzisztencia megteremtése; a szerelem-tevékenység csak úgy van, bele a világba, bármikor elővehető és lerakható, igény szerint. Hisz’ ez a funkciója is: az „élet” sok „eztKELLcsinálni-meg-aztKELLcsinálni”-ja mellett valami, ami csak a mienk, mi szabjuk a határokat és a szabályokat. Egy kis autoritás, szabadság.

Ha ez átdefiniálódik, azaz hirtelen termelő tevékenység lesz, amitől elvárjuk a sikerességet és az egzisztencia valamilyen szintű megteremtését, akkor eltűnik az életünkből ez a fajta kisebb-nagyobb adag autoritás, és ennél fogva a hobbi előbb vagy utóbb elveszti azt a vonzerejét, amitől életre kelt.

Persze a könyvet nem olvastam – így csak a nagyvilágba okoskodok bele -, úgyhogy lehet, hogy erre a szerintem nem mellékes problémára mond valami hasznosat.
Végül is éredekelne, hogy 1) ezt hogyan lehet mégiscsak megvalósítani, 2) valakinek sikerült már? (Impresszionista-festős példákat nem kérek, mert azok többnyire a haláluk után lettek sikeresek mindenféle értelemben, én meg azért mégsem szeretnék naphosszat egy padlás ablakán kibámulni egy serclivel a kezemben.)

On the other hand…
Amikor írtam ezt a self-made fiatalokról szóló cikket, az egyik legfontosabb tanulság számomra (személyes vonatkozásban) az volt, hogy csak olyan tevékenységben – tevékenységgel, termékkel – lehet igazán sikeres az ember, amiben tényelg hisz, amivel elkötelezettséget tud vállalni, ami szerelem. És ez pedig a profi-hobbi mellett szól.