Az úgy kezdődött, hogy március közepén, az önkéntes karanténom második napján húgom felhívott, hogy nem csinálnék-e olyan állatos játékot Jankának, az unokahúgomnak, amiben tépőzárral le lehet szedni az állatokat, majd visszarakni. Hát hogyne! mondtam, úgyis ráérek most pár hétig.

A rajzkészségem az…khm… lehet rajta fejleszteni, de akkora mázlim volt, hogy Agócs Írisz pont akkor kezdte el a „hogyan rajzoljunk macit, kutyát, cicát stb” sorozatát gyerekeknek a facebook-ján, gondoltam ez pont jó lesz nekem. Jól bevásároltam tehát még a járványhelyzet elején, majd nekiláttam. Hála Írisznek a rajzolás egész jól ment, a varrással sosem volt gondom… ellenben gyerekeknek még sosem csináltam semmilyen játékot. Ennek megfelelően utólag derült ki – a másfél éves Janka lelkes tesztelése által -, hogy az állatok cukik, de kicsik, valamint unokahugomnak csak 3 perc kellett ahhoz, hogy az állatok alapjául szolgáló „tájat” szétszedje, mivel azok csak ragasztva voltak, nem varrva. Mindezt leszámítva (és orvosolva) azt hiszem sikeresen abszolváltam ez első játék-készítő projektemet.