Néha népi-urbánus ellentét szántja a kapcsolatunkat. Aztán megállapodunk a kozmopolitánál. :-)
——
Végre nem arról hallani, hogy valamelyik eu-s tagállam lakossága nyivákol az új csatlakozók miatt, akik majd eleszik a kenyerüket és jól felélik a szociális hálójukat.
Index:
Ulf Holm, a munkaerő piac kérdéseiért is felelős parlamenti bizottság tagja szerint a svéd kormány megsértette az új tagok állampolgárait, amikor szociális turizmussal gyanúsította meg őket. “Éppen ellenkezőleg, biztosak vagyunk benne, hogy tapasztalataik és képességeik új lendületet hoznak a svéd munkaerő piacra” – szögezte le a svéd honatya.
Még 6 nap.
Hogyan ünneplik a csatlakozó országokban a csatlakozást? Prágában koncert, üdítő, politikus-találkozó lesz. Tallinban az egész országra kiterjedő faültetési akció. La Valettában csatlakozási emlék-bélyeget adnak ki és új bélyegárusító bódét avatnak. Hát Vilniusban? “Az Európa Tér, új üzletközpont megnyitása” május 1-n.
Na, modern vagyok. Van már gmail-em.
Ma van a hugom 18. szülinapja. Teljesen kivagyok, hogy már ilyen nagy és milyen nőcis.
Kapott egy digitális fényképezőt. Nagyon örült. De persze érvényesült az “apuka-effektus”, azaz apukám (és jómagam is) kikaptuk a kezéből és mi akartunk vele játszani. De – és ebből látszik hogy 18, és már nem 8 éves – erélyes volt, és visszakövetelte.
Megjelentek a legyek és a méhek. Tutira itt a tavasz.

Hír:
Az Armani divatcég feje szerint a hamisítványok hízelgőek számára, és ezt bizonyítandó neki is van egy utánzat Armani-órája. A díszes koppintást 22 dollárért vette a sanghaji piacon. Az óra eredeti változata többszörösébe kerül a replikáénál.
A mamának meg ál-Patek Philippe órája, 30 dollárért vettem a pekingi gyöngy-piacon. Akkor ő most Patek, személyesen?
Jaj, nem is tudom hogyan is lesz. (Bár miért kéne tudni előre?!-szól Énke.) Hogyan, mikor fogok én azzal a dologgal foglalkozni, ami érdekel? Nem akarok én hosszú évekig műanyagokkal, autógumikkal és társaival baszkolódni. Türelmetlen vagyok.
Egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy meg kellene tanulnom üveggyöngyöket és egyéb üvegtárgyakat készíteni. csakhát persze nem is tudja az ember, hogy hogyan kezdje. (Márha lenne rá pénzem.)
Nyafogok, nyafogok, de most jobbat nem tudok. Rossz kedvem van.
A szar az csőstül jön.
Anyukámnál kiderült, hogy a rossz sejtek aránya 10-15 százalék, és nem 5, amire számítottunk. Az is kiderült, hogy 30-40-ről indult, a 2. vizsgálatnál pedig 20 százalék körül volt. Ahhoz képest persze ez tök jó javulás, de hát mégiscsak 10-15 százalék. Az orvos szerint jó esély van arra, hogy ez valamelyest javuljon, vagy így maradjon.
A nagymamámnak (Pötyi) combnyaktörése van. Csütörtökön elesett a szőnyegben, de nem szóltak senkinek, és a nagynéném hétfőn tudta meg, és csak ma jutott el a kórházik. A combnyaktörést altatásban műtik. A nagymamám 84 éves, süket, depressziós, cukorbeteg, csontritkulásos, agyérelmeszesedéses erősen. Milyen esélyei vannak?
A papám 1 hete nem tud dolgozni, mert 3-ból 2 műhímző gépe úgy elromlott, hogy két, állítólag jó szerelő nem tudja megjavítani már egy hete. Azon gondolkozik, hogy felszámolja a vállalkozást. Papám 57 éves, végzettségét tekintve mérnök, de 1982 óta nem gyakorolja a szakmáját.
Kedd este 8 óra, Irányi utca és károlyi utca kereszteződés. Két nyanya (PC-ül: nénike) a totál pirosban keresztbe szeli át a kereszteződést. De nem ám olyan sportos 70-es nénik, hanem az a kávéházi fajta 70-es nénik, akik alig bírnak fellépni a járdára. Szóval ők mit sem törődve, zebrával, pirossal, a rövidebb utat választották a buszmegállóhoz. Természetesen fékcsikorgás, tülkölés, de ez sem zavarja őket, hanem komótosan átcsoszognak a buszmegállóhoz. Na, aztán a megállóban letáboroztak mögöttem. Valószínűleg fejenként egy-egy üveggel öntöttek magukra abból a tipikus amerikás öregnénis parfümből, aminek émelyítő púderes virágillata van. És csacsogtak az unokáikról, meg a kártyapartiról, mintha pár perccel azelőtt nem akasztották meg volna 5 percre a forgalmat.
Hát most ilyeneknek adjam át a helyem a buszon?!
Nem akarom senki nagymamáját megbántani, de aki a sajátjára ismer, az szóljon neki, hogy máskor ne egy kib. forgalmas és veszélyes kereszteződésben keljen át a zebra irányával ellenkezőleg.

Jó az az egérnek ha 136 éves lehet? Főleg ha csak harmad akkora mint más egerek, és még folyton fázik is.
Szegény Yoda.

Yoda cellatársa nem más, mint Princess Leia (azaz Leia hercegnő), aki egy normális méretű nőstény egér, és többek között testének melegével védi a törpehímet a fagyhaláltól.
Ez már majdnem olyan mint a Capillária.
Éjjen! Úgy érzem beléptem az igazi háziasszonyok táborába. Tegnap este sütöttem egy kávés macesztortát.
Igaz, hogy a Horváth Ilona-könyvben leírt piskóta az nem teljesen úgy nézett ki, ahogy az Ilona elképzelte (a tészta sülés közben besüppedt és a tészta tetején egy Mariana-árok alakult ki), és igaz, hogy sokkal kisebb lett, mint gondoltam, de mégis csak megszültem. A kávékrém, amit anyukám instrukciói szerint csináltam (aki viszont az ő anyukájának receptje alapján süti), 45 perc alatt sűrűsödött be (anyukámnál ez 15 perc), mert komolyan vettem a “kis lángon sokat kavargatni” előírást, és nagyon kis lángon, nagyon hevesen kavargattam. Na, mindegy, legalább nem futott össze. A kávés macesztorta 4 és fél óra alatt készült el, este 7 és fél 12 között. Kicsit kicsi, kicsit formátlan, de az enyém. (Anyukám is így kezdte.)
Hát igen, az enyém pont nem ilyen.

Más: szombaton volt az unokatestvérem eljegyzése. nagyon szépen kiöltözött, míg a pasija kordnadrágban és kardigánban feszített. Naszóval, minden megvolt: virág, gyűrű, mosoly, vaku. Aztán jött a tányértörés. Szépen becsomagolták, hogy a szilánkok ne repüljenek szerte széjjel, majd jól beálltak a fotóhoz, és kettesben jól ráléptek. Semmi. Erősebben ráléptek. Semmi. Röhögés. Ráugrottak. Semmi. Tűsarkas taposás. Semmi. Aztán feladták. Kiderült, hogy az unokatesóm vmi műanyagos porcelántányért vett, ami nem törik.
Állítólag ez az eljegyzéskori tányértörés azt jelképezi, hogy az legyen az uccsó tányértörés (lásd: veszekedéses tányércsapdosás) az életükben. Hm. Más magyarázat szerint annyi gyerekük lesz, ahány darabra törik a tányér.
Mindenki úgy interpretálja az eseményeket, ahogy akarja.
Tegnap voltak nálunk mormonok (Utoló Napok Szentjei egyház). Jólöltözöttek voltak. Ott is vacsoráztak. Jól eldumálgattunk félig angolul félig magyarul, bár hála istennek térítésre nem volt alkalom. (bár úgysem hatottak volna rám.) Viszont sok érdekeset megtudtam róluk; ezeket most kis csokorba szedtem.
Minden, amit tudni akartál a mormonokról, de eddig nem merted megkérdezni:
- Kb 13 millió mormon van a világon
- A központ Utah állam, USA
- De a világban szerte-szét összesen több mormon él, mint Utah-ban
- Utah állam lakosságának 60-70 százaléka mormon
- A mormonok nem isznak kávét, fekete – és zöldteát, valamint alkoholt
- A mormonok kolbásszal eszik a sonkát (saját megfigyelés)
- Régebben volt náluk többnejűség, de ma már nincs
- A világ majdnem összes országában vannak misszionáriusaik (Kivéve: Izrael, Kína,, meg még egy pár.)
- A 18-25 éves fiúknak ajánlott, hogy misszionáriusok legyenek
- A fiatal lányok is lkehetnek, de nekik a mormon Biblia nem ajánlja kifejezetten
- Misszionárius életében egyszer lesz valaki, 18 vagy 24 hónapra
- Mindig a helyiek nyelvén szólalnak meg a misszionáriusok
- A leendő misszionárius egy 3 hónapos ország-gyorstalpalón vesz részt
- Csak Utah-ban 70 nyelven képzik a misszionáriusokat, de van kiképző központ Angliában és Japánban is
- A misszionáriusok általában albérletekben laknak, nem kapnak pénzt a munkájukért, saját zsebükből és adományokból fizetik
- Magyarországon 1991 óta vannak mormon misszionáriusok
- Jelenleg kb 120 misszionárius van Magyarországon, ebből 25 Budapesten
- A magyarországi mormon közösség 5-6 ezer fős
- Vannak magyar misszionáriusok is
- Ebből kettő éppen most Utah-ban térít
És végül:

Ez az ő fő-fő egyházuk Utah-ban.