Friends, Luxury and the City
Sorozatot indítok. A villamosmegállóban jött az ötlet, hogy miért ne ülhetnénk be Budapest összes ultrasznob éttermébe és ötcsillagos hoteljének kávézójába egy teára, kávéra, vízre. A New York palota bejött, miért ne lehetne megismételni?!
1996-ban voltam utoljára a New York palotában, jóval a feújítás előtt. Kerestem a nagy írók szellemét egy dolgozathoz, de a lepukkant környezet nem segített ebben. Reméltem, hogy segít a hely szelleme, de nem történt semmi: egy nagyon átlagos dolgozatot írtam egy levitézlett intézményről.
Bokámon még mindig fáslival, kedvenc csíkos nadrágomban beslattyogtam a felújított épületbe: Ani és Réka a galérián vártak. A kávézó csodaszép: nagyvonalúan barokk, tehát a minimalisták csak komoly lelki edzés után merészkedjenek oda. A hely szelleme viszont még annyira sincs meg, mint az emlékeimben szereplő leharcolt és magára hagyott épületben volt valaha. De ez nem baj, csak senki ne keresse a Nyugat atmoszféráját, vagy annak akár morzsáit ott.
Azt gondoltam, hogy a Liszt Ferenc térinél nincs drágább kávé. De van: itt 750 Ft egy espresso és 1100 Ft a capuccino. A tea 1400 ft, 2 dl ásványvíz 800 ft. Hát igen: felülmúlták az árak a képzeletemet. Nade mire számítson az ember egy luxus kávéhézban? Ani épp arról akart meggyőzni, hogy milyen jó minőségű volt a kávé, tehát a tea is biztos nagyon jó lesz, amikor megakadta a szemem a palacsintatésztás erőlevesen, ami tea-árban volt. Nosza, two-in-one alapon – vacsora és folyadék egyben – rendeltem is egyet.
A pincér egy óriási ezüst kanalat tett le az asztalra. ‘Ehhez minimum Zsolnay porcelán dukál’ gondoltam, de amikor kihozta a fehér tányért – figyelem: nem csésze, hanem tányér! – kiderült, hogy ez még ennél is elegánsabb hely: Rosenthal porcelában jött a palacsintatészta. Igazi nagypolgári nagymama classic. A leves természetes isteni volt, de nekem egész végig az járt az eszemben, hogy még életemben nem ettem ekkora ezüst kanállal se levest, se semmit. Furcsa íze volt a kanálnak: fémes és savanykás, ráadásul kicsit vastagabb is volt a megszokottnál. Pár percre nagypolgár voltam én is, francia tengerparti csíkos nadrágban. Ezüst kanál fetisiszta lettem.
Hát így fogant meg a Friends, Luxury and the City.