Vendégblogger lettem – angolul! És ráadásul egy szuper indie designer blogban!
Az egész persze úgy alakult, mint minden más az életben: történt valami kellemetlen, arra reagáltam és ez lett belőle.

Van a blogprojektem, a Then&Now. Elég egyszerűen működik: emberek elküldik egy régi és egy friss alkotásuk fényképét, mi meg nézzük, hogy miből lett a cserebogár. Egy idő után arra gondoltam, hogy jó lenne néhány esetben többet is tudni a dologról, például azt, hogy a képek beküldői hogyan élik meg saját változásukat. Gondolatot tett követte: írtam az Etsy blogjának, hogy érdekli-e őket, amire igent mondtak. Készült is két interjú, meg is jelent, emberek örültek. A harmadiknál azonban beállt a krach: az amúgy sem túl olajozott kommunikáció az Etsy-s emberekkel mondhatni berozsdásodott. Konkrétan k.ra nem válaszoltak a leveleimre, egyszer, kétszer, sokszor.

Ha van valami, amitől nagyon ki tudok akadni, az az ignorálás, melynek egyik megnyilvánulási formája az, hogy nem válaszolnak emberek e-mailre. Persze van olyan, hogy elkeveredik egy levél, vagy valaki elfelejt válaszolni, sőt előfordult már, hogy a nevem miatt automatikusan a spam-kukába került a levelem, de azért háromszor ugyanaz a forgatókönyv nem a véletlen műve. Szóval háromszor nem reagált a levelemre az Etsy-s összekötőtisztem, amire én persze nagyon berágtam – hiszen mindig lehet egy olyan levelet írni, hogy ‘köszi, megkaptam, csak később tudok vele foglalkozni’ – és elhatároztam, hogy márpedig nem hagyom magam.

Tudtam (tudom), hogy az ötlet jó, a téma érdekes, csak nem fog egy valószínűleg túlterhelt, viszont kevéssé kedves NY-i csaj elkedvteleníteni! Elkezdetem megkeresni az általam ismert indie design blogok tulajait: az első nem jött be. A második viszont házhoz jött: ő maga kérdezte meg, hogy nincs-e kedvem vendégbloggerkedni nála, mire én elegánsan előhúztam a kész interjút a kalapból: amit két nap múlva fel is tett, íme! Mindemellett megbeszéltük, hogy havi egy ilyet küldök neki. Annyira örülök ennek az egésznek: tipikusan példázza azt, hogy sosem lehet tudni, hogy egy rossz dolog mit hoz maga után. (Mondjuk a jó esetében sem lehet tudni, dehát ez már csak ilyen. )